“Ez megint egy külön műfaj, gyakorolni kell” – Simonyi Ottó tizenvalahányszoros rendőrvilágbajnok mesterlövész szavai csengenek a fülembe, amikor a hántai lőtéren egyik közös lövészetünk alkalmával előkerült a téma. Ha ő így vélekedik a célzóbotról leadott lövésről, akkor bizony semmi okunk sem lehet ebben kételkedni.
A célzóbot a lövés pontosságának elősegítésére szolgál, avagy, ha úgy tetszik, a kezünk mozgását hivatott csökkenteni, ott és akkor, amikor más feltámasztási lehetőségünk nincs. Gyakran kerülünk ilyen helyzetbe az őzbakvadászati idény kezdetekor is, cserkelés során, vagy nyílt területrészen, akár a „Gummipirsch” (vagyis az autós barkácsolás) alkalmával. A kocsiból kiszállva lőhetünk a motorháztetőről vagy a kinyitott ajtóra támasztva, ám ha el kell távolodnunk a járműtől, akkor általában nincs más támaszték: marad a célzóbot.
A lőbotoknak számtalan különböző válfaja ismert: egy-, két-, három-, négy-, sőt már ötlábú is létezik. Függetlenül attól, hogy mogyorófából, bambusznádból, fűrészelt-csiszolt lécből, alumíniumból, vagy éppenséggel a legmodernebb és legkönnyebb karbonból készül, mindenképpen komoly segítség a pontos lövés leadásához.
Szóval, bármilyen anyagból áll, az biztos, hogy feltétlen lenni kell rajta valamilyen puhafelületű támasztási lehetőségnek, ott, ahol a puska agyazásával érintkezik. Ez lehet bőrszalag, filcbetét, nagy tömörségű habszivacs, csőszigetelő anyag, de alighanem a leggyakrabban gumit alkalmaznak a gyártók, mert az jobban ellenáll az időjárás viszontagságainak.
Közvetlenül nem érintkezhet az előagy, illetve a tus a célzóeszköz kemény anyagával, hisz „eldobná” a lövést, azaz felvágódna róla a fegyverünk, és pontatlan lenne a találat, szerencsés esetben csak sima hibázás, rosszabb esetben sebzés volna a vége. Ezt pedig megengedhetetlen!
Kérdésként szokott felmerülni, hogyan kell feltámasztanunk a célzóbotra a puskát, mikor járunk el helyesen? Nos, amennyiben az csak az előagy alátámasztására szolgál, azt bárhol rátehetjük – ismétlőpuskáknál a tár előtti résztől egészen az előagy végéig, vegyescsövűeknél a baszkül (zártest) előtti résztől szintén az előagy végéig, kinek-kinek úri gusztusa szerint. Ugyanis nem ez a fontos, hanem az, hogy az illetőnek kellő stabilitást adjon, és következetesen mindig egyformán ugyanúgy, azonos technikával lőjünk. Ráadásul a vadászfegyverünket így is kell „belőni” a célzóbotról, meggyőződve arról, vajon ugyanoda lő-e, mint ahova eredetileg belőttük?
Van, aki az előagyat nem fogja csak a botot és a markolatot, míg mások arra esküsznek, hogy a kezükkel leszorítják az előagyat a botra. Bármelyik megoldás jó lehet, de természetesen le kell ellenőrizni. A lőbotról érdemes próbalövést tenni a lőtéren, így vadászat közben nem ér bennünk meglepetés! Praktikus a saját segédeszközünket használni, még akkor is, ha a kísérő erőltetné a sajátját, ami ugyebár ismeretlen lehet a számunkra…
Külföldi vadászatokon, például Afrikában, ahol valamelyik kísérő viszi a célzóbotot, a vadászat megkezdése előtt rendszerint ugyanarról az eszközről lövetik a vendéggel a próbalövéseket. Ezt legutóbb magam is megtapasztaltam, máshogy nem is engedtek vadászni, a nagykaliberű (.416 Rem. Mag.) „elefántpuskával”, sem pedig az antilopokra használatos .300 Winchester Magnummal, mondván, „élesben” úgyis ezt használjuk, nem asztalról és nem holmi belövőpadról kell tehát a gyakorlólövéseket leadni. Teljesen igazuk van, a megközelítés józan és abszolút gyakorlatias. Mivel itt egy szokványos háromlábú, egy ponton gumiszalaggal összekötözött lőbotról volt szó, csak az előagyat lehetett feltámasztani rá.
Az egy-, két-, és háromlábú variánsok stabilitása tovább növelhető, ha a könyökünknek, esetleg a hátunknak keresünk valami plusz támasztékot. Mondjuk fának dőlünk, vagy megtámasztjuk a lövő kéz könyökét bármilyen tereptárgyon, esetleg ülő helyzetben – már ha a terepadottságok lehetővé teszik – a behajlított térdünket használjuk könyöktámaszként. Egyik vadászbarátom prímán lő ezzel a módszerrel, alaposan begyakorolta, sok róka és egyéb szőrmés kártevő legnagyobb bánatára, és persze a januári, februári „őzsuta és gidaselejtezéseken”, amikor nincs takarás, s esetleg messzebbre kell lőni, ennek a módszernek valóban nagy hasznát veszi.
A négy- illetve ötlábú botnál és esetenként a háromlábú verzió egyes típusainál az előagy mellett van lehetőség a puska hátuljának megtámasztására is, amire a tusa alsó részén, a markolatrózsa mögött , egészen a tusatalpig bárhol sor kerülhet. Így ezeknél határozottan előnyben vagyunk a kevesebb lábú segédeszközökkel szemben, ugyanakkor persze ezek kezelése, a mozgásban lévő vad követése valamivel bonyolultabb, nehezebb utánafordulni és a pozíciónkat korrigálni, cserébe a fegyver stabilabb.
Az ezekről a „zielstockokról” történő lövés több gyakorlást igényel – ha csak kísérőnk nem nyomja készen az orrunk elé, akarom mondani a puskánk alá. Van, aki nem tudja ezeket használni, egyszerűen nem tud összebarátkozni velük, és szerintem ilyenkor felesleges is erőltetni a dolgot. Számukra ott vannak az egyszerűbb két- és háromlábú fix vagy teleszkópos (amellyel a terep egyenetlenségeit is kiküszöbölhetjük) verziók, azok is remek szolgálatot tesznek, csak eleget kell gyakorolnunk velük. Megtehetjük ezt szárazon, szigorúan ürített fegyverrel akár a lakásban vagy az udvarunkon is, „bebiflázva” a mozdulatsort, hogy éles helyzetben – a vadászat izgalmában – ösztönösen, reflexszerűen cselekedjünk.
A lőtéri próbát semmiképpen sem érdemes elbliccelni, hacsak nem akarunk bosszankodni vagy szerencsétlenkedni a kísérőnk előtt. Ismerek nem egy vadászcimborát, aki célzóbotról lőve is finoman „leszorítja” vagy talán szebb, ha úgy fogalmazok megtámasztja a céltávcső tetejére helyezett kezével a puskát anélkül, hogy az előagyat fogná. Minden ellenkező híresztelés ellenére ez jól működik körülbelül 150 méteres lőtávon belül – feltéve, ha előtte eme lőtechnikát lecsekkoltuk a céltáblán.
A végső konklúzió tehát, hogy ahányan vagyunk, annyiféle stílusban lövünk, megannyi módszert – és célzóbotot – használunk, de a biztonságos és eredményes használathoz elengedhetetlen a lőtéri gyakorlás! A lényeg, hogy mindig ugyanazokon a pontokon támasszuk fel a puskát és ugyanazzal a mozdulatsorral, technikával lőjünk!
Simon Szabolcs
A cikk a Magyar VADÁSZLAP 2021. áprilisi számában jelent meg.
