fbpx

Támad a török!

0

A történelemtanulmányaiból tán mindenki emlékszik rá, hogy Magyarország területe több mint 150 éven keresztül a török, pontosabban az Oszmán Birodalom részét képezte, melynek végét az
1699-es karlócai békeszerződés jelentette. Most azonban, több mint 300 év után újra támadnak a törökök, ha nem is ugyanabban az értelemben, mint az elmúlt évszázadokban. Idén ugyanis megjelent egy török golyós fegyver a vadászboltokban, mely egyszerűségével és árával szeretné meghódítani hazánkat.

Ha valaki tesztcikket olvas, szinte biztos lehet benne, hogy a kérdéses eszköz forintális értékét mindig az iromány legvégén olvashatja. Most azonban ez az első, amit szeretnék megosztani a kedves olvasóval, ugyanis  tesztalanyom, az Istanbul Silah Monza az árával keltette fel érdeklődésemet.

Ha manapság egy új golyóspuskáról  beszélünk, biztos, hogy legalább 400-500 ezer forintos vételár jut az eszünkbe. Ezzel szemben a Monza bolti  ellenértéke még a 300 ezret sem éri el! A kérdés persze az, hogy vajon mi fér bele ebbe az összegbe? És itt elsősorban a minőségre gondolok.

De nézzük meg, hogy első benyomásra, azaz látványra mi tárul a vásárló szeme elé! Ebben az alsó árkategóriában ma már egyértelmű, hogy műanyag tusával ellátott puskáról van szó, azonban általában korántsem alapfunkció az állítható pofadék. A Monza rendelkezik ezzel, a tus közepén egy nagy csavarral állíthatjuk a tusahát magasságát. Ezen felül tartozék a tushosszabító, így ezekkel az opciókkal a  hosszabb kezű és nyakú vadászok is megtalálhatják az optimális, komfortos méretet. Maga a műanyag egyébként kemény, de kellemes tapintású. A markolatnál és az előagyi résznél szemcsésebb, valamint mélyebben rovátkolt, hogy az ember keze ne csússzon rajta. Az elején helyet kapott egy sín, melyre bipodot lehet rögzíteni.

A tesztalanyunkként szolgáló fegyver fekete agyazással rendelkezett, azonban rendelhető zöld színben is, amelyen az állítható pofadék ugyancsak fekete. A fémrészek fényes feketére barnítottak, kivéve a fémszínűre polírozott zárdugattyút.

A cső 51 centiméter hosszú és a torkolatvég menetes, gyárilag elő van készítve hangtompító fogadására, csak a zárókupakot kell lecsavarni róla. Mivel mindös sze három kaliberben érhető el (.223 Remington, .308 Winchester, 6,5 Creedmoor), így nincs is szükség hosszabb csőre.

A tokon helyet kapott egy Picatinny sín, mely alapfelszereltség, így ezt sem kell külön megvásárolni. További extra a kivehető fémtár, melynek csak a tárfenék része készült műanyagból, ráadásul kettőt is kapunk a puska mellé. Forgótolózáras fegyverről lévén szó, a zárfogantyút 60 fokban fordítva tudjuk tölteni-üríteni a fegyvert. Kiemelném a zárfogantyú gombját, mely meglehetősen nagyméretű, ennek köszönhetően azonban nagyon könnyű a zárdugattyú mozgatása.

Érdekesség még a tok jobb hátsó felén lévő kétállású biztosító, melyet hátrahúzva, azaz biztosított állapotba hozva egy kis sarkantyú akadályozza meg a zárfogantyú elfordítását.

Ugyan a teszt inkább volt gyors, mint tartós, azonban az egy hét alatt a lőtéren és a vadászterületen is elpuffogtattam összességében egy doboz lőszert. Két lövést tettem vadra is, melyből mindkettő tűzben rogyva került a terítékre.

Már a lőtéri próba eredménye is rendkívül pozitív volt, a cső igencsak „egyenes”: a képen látható módon szakadtak össze a lövések a hidegbelövés után, ráadásul nem lőállványból, hanem kézben támasztva tettem a lövéseket, s így is kifogástalan szórásképet produkált. Annyit még mindenképpen  megemlítenék, hogy a puska átvételekor az Oryx Vadászboltban lemértük a sütést, ami 1700 grammos értéket mutatott. Ez nem könnyű, ennek ellenére sem vadászaton, sem a lőtéren nem volt érzékelhető az ebből eredő esetleges pontatlanság. Ami jobban zavart, hogy a billentyűnek van egy néhány milliméteres holtjátéka, ami a saját fegyvereimre nem jellemző, de megfelelő számú gyakorlással megszokható, sőt, a vadászaton már ezt figyelembe véve tudtam lőni.

Egy negatívumra hívnám fel azok figyelmét, akik a Monza mellett döntenek. A tár négy lőszer befogadására képes, azonban az általam tesztelt .308 Winchester kaliber esetén bele lehet tenni egy ötödik lőszert is a tárba, ám ez már megszorul, és a zár dugattyú nem tudja betolni a töltényűrbe, így aztán fölösleges ezzel kísérletezni. Emellett egészen koppanásig kell betolni a tárat, különben kieshet, ami velem meg is történt.

Ha értékelnem kellene a puskával eltöltött egy hetet, úgy gondolom, hogy a maga árkategóriájában igencsak jó választás lehet bárki számára, akinek megfelel a műanyagból készült,állítható pofadékú agyazás, és nem sértődik meg, hogy a már menettel és Picatinny sínnel felszerelt puska mellé kap egy tusahosszab   bítót, tartalék tárat és fegyvertokot is. Ugyanis egy magasabb árkategóriában a felsoroltak mindegyike csak felárral kérhető…

Tehát a törökök több mint háromszáz év után újfent fegyvereikkel szeretnék meghódítani az európai kontinenst, amire minden esélyük meg is van…

Pechtol Szabolcs

 

Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2024. márciusi számában.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*