
Idén is lesz állásbörze az Erdőmérnöki Karon
Az NYME Erdőmérnöki Kar idén is megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzéjét, amely során a…
Az NYME Erdőmérnöki Kar idén is megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzéjét, amely során a…
Az Erdők Nemzetközi Napján, 2015 március 21-én pedagógusok ismerkedtek az erdészeti erdei iskolákkal, köztük a…
Magyarország területének közel 21%-át borítják a Natura 2000 hálózatba tartozó közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területek.…
A Nagyatádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két lábodi…
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. a fenti címmel alkotópályázatot hirdet az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából általános…
A SEFAG Zrt. 2012. évben 669,2 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert az Új…
A TV2 Mokka című reggeli műsorának vendége volt dr. Szemethy László, a Szent István Egyetem…
Feltehetően Szlovákiából húzódnak délre a Magyarországon látott medvék. Hétfőn Nógrád és Heves megyében több helyen…
A Borsod online egyik olvasója készítette a fotókat Miskolcon a Csermőkei úton befogott vaddisznóról. „Az…
Idén immár másodszor rendezték meg a tematikus szakkonferenciát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), a Szent…