fbpx

Fényesebb a Napnál

0

A vadászati törvény végrehajtási rendeletének 69. §-a esti vadászatnál kötelezően előírja a kézilámpa használatát. Hogy ez pontosan mit is jelent, tehát mikor kell és mire használni, arról nem rendelkezik a jogszabály, ezért elég tág keretek között mozoghatunk a lámpaválasztás terén.

Mivel szeretem kipróbálni a szélsőségeket, és sokszor jómagam is a számok bűvöletében élek, nem tudtam megállni, hogy ki ne próbáljak egy igazán erős lámpát az esti vadászat során. Ez jelen esetben egy kézilámpát jelentett , méghozzá a Fenix LR35R névre keresztelt eszközt, amit nem lehet fegyverre rögzíteni, viszont zsebben elfér.

Általában két értéket szoktunk megnézni lámpavásárláskor: az egyik a fényáram, a másik pedig a hatótáv. Úgy gondoljuk, hogy minél nagyobb ez a két szám, annál jobb. Igaz, nem feltétlenül produkálja azt a berendezés, ami a technikai paraméterek között fel van tüntetve, de amennyiben tudja, a gyakorlatban kiderül, hogy nem is használjuk ki a maximális teljesítőképességét. Így van ez az LR35R esetén is, amely képes a 10 000 lumen fényáramra és az 500 méteres hatótávra – a dobozon feltüntetett táblázat szerint és vélhetően ténylegesen is. Az előbbi értéket sosem vitatom, az utóbbiról pedig tudjuk, hogy csak egy matematikailag vagy laboratóriumi körülmények között kiszámított érték, és ködös, párás, poros időben jócskán lecsökkenhet.

Az utóbbi két évben több alkalommal is kipróbáltam különböző lámpákat, más-más évszakokban, eltérő viszonyok között . A legtöbb esetben a vadászat végén, a leshelytől az autóig tartó szakaszon használtam, hogy puskámmal orra ne bukjak. A második helyen az utánkeresés áll, amikor a lövést követően felkutatjuk és birtokba vesszük a vadat. Az előbbihez elegendő 10-50 lumen, míg az utóbbihoz a 400-700 lumen között i értékek váltak be a legjobban.

Jelen esetben viszont egy 10 000 lumenes eszközről beszélünk, ami persze több fokozatban állítható, és természetesen az előbb említett tartományokban is működtethető. Kérdés, hogy a legmagasabb fényáram mire jó? Megmondom őszintén, hogy abban az esetben tudja kihasználni a vadkárelhárító vadász, ha van  engedélye a jogosultnak a fegyverlámpa használatára, de mondjuk ketten ülnek a magaslesen, és a kísérő világítja meg a disznót. Hasonlóan életszerű szituáció a nyári éjszakákon – melynél sokak szerint nincs is jobb (és hasznosabb) vadászat – a tarlókat, réteket rókák után lámpával átkutatni…

Ezt ugyan szeptember lévén már nem tudtam megtenni, de erdőben, illetve nyílt terepen egyaránt kipróbáltam a 10 000 lument, s meg kell mondanom, hihetetlen, hogy az LR35R szinte nappali világosságot csal az éjszakába. Mindössze macskát, rókát és néhány őzet sikerült megvilágítanom vele, de így is látható volt, hogy a legtávolabbi őz, ami 325 méterre volt, ugyanúgy felismerhetőnek bizonyult, mint nappali fényviszonyok között. Az erdőben azonban ez túl erős fény, így ott nem láttam értelmét a tízezres fokozatnak. Mindössze egy vadat sikerült terítékre hoznom, amíg a lámpát teszteltem. A süldő fellelésére tökéletes volt a nagy fényerő, ugyanis egy réten kellett megkeresni a lövés után 80 méterre elfekvő süldőt, mely a domboldalt bevilágítva azonnal meglett.

Már többször mutattuk be a Fenix márka termékeit, melyek szinte egytől egyig hasonlóan magas minőséget képviselnek. Nincs ez másképp az LR35R-nél sem, mert ugyanabból a repülőgépipari alumíniumból készül a tubusa, kemény és karcálló felülettel, mint a többi. Ez is IP68 minősítésű, tehát víz-, por- és ütésálló.
A töltése igen egyszerű, mivel szinte bárhol lehetséges az USB-C csatlakozónak köszönhetően.

Külön kiemelném viszont a 8000 mAh-s akkumulátorát, amivel a legmagasabb fényáramon is képes majdnem másfél órát működni, de a legáltalánosabban használt 450 lumenen akár nyolc órát is elketyeg.

Ha valaki emellett döntene, annak nem árt tudnia, hogy a hat nagyteljesítményű ledet magába foglaló lámpafej gyorsan melegszik, azaz nem tudjuk néhány percnél tovább folyamatosan használni a 10 000 lumenes fényárammal, mert a túlmelegedés elleni védelem automatikusan lejjebb veszi a fényerőt, s amint viszszahűl a lámpa, csak akkor kapcsol vissza magasabb fokozatba. Ez nem rendszerhiba, hanem egy praktikus védelmi funkció, hogy az eszköz élettartama minél hosszabb legyen. Ennek megfelelően a garancia a Kronium.hu-nál – mint azt a Fenixnél már megszokhattuk – öt év a lámpatestre és kettő az akkumulátorra!

Pechtol Szabolcs

 

Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2023. októberi számában.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*