A vonal mögött az ember – Csergezán Pál öröksége

Március 20-án nyílt meg a Csergezán Pál állandó kiállítás a gyenesdiási Festetics Imre Élményközpontban a Bakonyerdő Zrt. jóvoltából.

Kőhalmy Tamás (a Soproni Egyetem címzetes egyetemi docense) előadásában egy életutat rajzolt fel: egy alkotóét, aki megjárta a frontot, hadifogságba került, majd később egészen a perzsa sah udvaráig jutott, ahol festőként dolgozott. Egy olyan pálya, amely egyszerre hordozza a történelem súlyát és a művészet csendjét.

És ami talán még fontosabb, Csergezán nemcsak ábrázolta a természetet, hanem megfigyelte és értette is azt. Ez a különbség pedig minden munkáján érezhető.

Az előadás egyik meglepő felismerése volt, hogy a sokunk számára ismerős képek – például a Vuk, vagy A dzsungel könyve illusztrációi – is az ő nevéhez kötődnek. Olyan alkotások, amelyek generációk emlékezetében élnek, mégis gyakran az alkotó neve nélkül.

Ez a felismerés önmagában is elgondolkodtató.

Ma minden gyors. Az információ azonnal elérhető, a képek pillanatok alatt születnek és tűnnek el. Egy kattintás, egy görgetés, és máris új világba csöppenünk.

Régen, ha egy művész ismertté akart válni, hosszú, és sok esetben rögös utat kellett bejárnia. Nem volt internet, nem volt azonnali visszajelzés. Csak a munka volt, az idő és az elhivatottság. Ma viszont minden egyszerre van jelen. A végtelen információhalmazban nem az a kérdés, hogy megtalálunk-e valamit, hanem az, hogy észrevesszük-e egyáltalán. A digitális világ teljesen átalakítja a művészethez való viszonyunkat, egyre több minden létezik csak virtuálisan.

Egy rézmetszetnél látjuk a vonalat. Látjuk a kéz munkáját. Elképzeljük azt a pillanatot, amikor a művész a rézlap fölé hajol, és aprólékosan, türelmesen dolgozik. Ott van benne az idő. Az ember. De mi történik akkor, ha minden a digitális térben születik és ott is marad? Ha nincs papír, nincs nyomat, nincs tárgy, amit kézbe vehetünk? Mit hagyunk így az utókornak?

Talán éppen ezért volt különleges ez a kiállítás-megnyitó. Egy pillanatra kiszakadtunk a folyamatos pörgésből. Megálltunk egy kép előtt. Nem görgettünk tovább. És közben felmerült a régi, klasszikus kérdés: „Vajon mire gondolhatott a művész?”

Ez a kérdés ma ritkán hangzik el. Pedig talán most lenne rá a legnagyobb szükség.

Csergezán Pál életműve egy olyan világ lenyomata, ahol az alkotás még időt, figyelmet és jelenlétet igényelt, és talán éppen ezért tudott maradandóvá válni. A mai ember számára talán ez a legnagyobb üzenete: merjünk megállni! Merjünk időt szánni a művészetre! Nem csak végiggörgetni, hanem valóban megnézni. Nem csak látni, hanem megérteni. Mert ha nem tesszük, könnyen elveszhet mindaz, amit ma még természetesnek veszünk. És talán éppen azok az alkotások tűnnek el a szemünk elől, amelyek a legtöbbet tudnának mondani rólunk.

Csergezán egy rézlemez fölé hajolt, és vonalról vonalra építette fel a világát. A kérdés már a miénk: mi mit hagyunk magunk után?

Právetzné Róth Hajnalka