fbpx

Hivatásos Vadászok Somogy Vármegyei Válogató Versenye

0

Az idei évben május 30-án rendezték meg a Hivatásos Vadászok Somogy Vármegyei Válogató Versenyét a szokásos, színvonalas helyszínen, a SEFAG Zrt. Tókaji lőtérén. Egyúttal ezen a napon mutatták be a dúvadgyérítési hét záróterítékét, valamint párhuzamosan, ugyanitt tartotta az OMVK Somogy Vármegyei Területi Szervezete a hivatásos vadászok éves kötelező továbbképzését és szakmai napját is.

A közös terítéken elsőként Pongrácz István az OMVK Somogy Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, majd Dr. Kemenszky Péter az OMVK SVTSZ titkára értékelte szakmai szempontból a programot, amely több mint tíz éve demonstratív módon hívja fel a figyelmet a ragadozógyérítés fontosságára.

A dúvadgyérítési program 2024. május 21. 0.00 órától vette kezdetét és május 28. 24.00 órakor ért véget. A program során elejthető volt minden, a jogszabályban engedélyezett „Egyéb apróvadfajok” besorolásba tartozó (79/2004. (V.4.) FVM rendelet 5. számú melléklete szerint) vadászható vadfaj, a jogszabályban engedélyezett módszerrel és eszközzel (csapdával is), egyéni és társasvadászati móddal. A program indulási napján nem mindegyik vadfaj volt elejthető a vadászati idénye alapján, de a varjúfélékre (dolmányos varjú, szarka, szajkó) és a borzra a vadászati hatóság idényen kívül megadta az engedélyt, valamint, az aranysakál és a borz éjszakai vadászatához a célzást segítő mesterséges fényforrás használatát 2025. február utolsó napjáig engedélyezte.

Ugyanakkor a hatóság a vadászatra jogosultak részére jelentési kötelezettséget írt elő, melyben az idényen kívüli vadászat során elejtett vad darabszámát – 2024. szeptember 15-ig – a vadászati hatóságnak be kell jelenteni.

A vándorserleget idén is az vihette el a programban résztvevő vadászatra jogosultak közül, aki a nettó vadászterületre vetített legnagyobb terítéket produkálta. Mindemellett az első három egyéni helyezett sport-, vagy hivatásos vadász serleget, oklevelet és nettó 150–100–70 ezer forint értékű, vadászboltban levásárolható utalványt kapott.

Az egy hetes dúvadgyérítés keretén belül összesen 185 egyedet sikerült a programban résztvevőknek terítékre hozni. Az idei helyezések a következőképpen alakultak:

I. helyezett: Beda János – Tengődi Diana Vadásztársaság 56 szőrmés ragadozó/szárnyas kártevő
II. helyezett: Vajda István – Kapostáj Zrt. 53 szőrmés ragadozó/szárnyas kártévő
III. helyezett: Rózsa Martin – Polányi Vadásztársaság 33 szőrmés ragadozó/szárnyas kártévő

A vándorserleg a tavalyi évhez hasonlóan ismét Kapostáj Zrt.-hez került.

A versennyel párhuzamosan zajló szakmai továbbképzést Dr. Varga Gyula, az OMVK Somogy Vármegyei Területi Szervezete Hivatásos Vadász Osztály alelnöke nyitotta meg, ezt követően a jelenlévő hivatásos vadászok szakmai előadásokat hallgathattak. Első előadó dr. Radnai Szilárd jogtanácsos volt, aki a vadkárokkal kapcsolatos jogi aktualitásokról beszélt. Ezt követően Bognár Tamás a SVKH vadászati szakügyintézője adott elő ,,A gímszarvas bírálatának helyes terepi kivitelezése a 2023-as jogszabályi változások tükrében” címmel. Az előadásokhoz a reprezentatív, mindhárom korosztályból válogatott szemléltető anyagot a Tuskósi Vadászegyesület biztosította.

A továbbképzéssel párhuzamosan több helyszínen zajlott a Hivatásos Vadászok Somogy Vármegyei Válogató Versenye, melyen hét hivatásos vadász indult. A nimródoknak a következő versenyszámokban kellett számot adniuk a tudásukról:

  • elméleti feladat (50 kérdés) – Ozvári Zoltán, Külső-somogyi tájegység fővadásza és Máj Péter a Kulturális Szakbizottság elnöke
  • növényfelismerés /fa, cserje, lágyszárú/ – Dr. Kemenszky Péter, OMVK SVMTSZ titkára
  • állathangok és kürtjelek felismerése – Török Henrietta Kinga, SVKH vadászati szakügyintézője
  • kynológia – Pomázi Ágoston, Kinológiai Szakbizottság elnöke
  • koponyafelismerés – Kollmann Ferenc, Kulturális Szakbizottság tagja
  • trófeabírálat – Balog Tamás, SEFAG Zrt. vadgazdálkodási osztályvezető-helyettese
  • 50 m-es szabadkézi kispuskás lövés, sziluett alakra céltávcsővel – Péter Krisztián
  • gyorsított koronglövészet (skeet pályán) 20 korongra – Czigány Dániel

A válogatóverseny célja az volt, hogy a Területi Szervezet az indulókból kiválassza azt az egy személyt, aki a versenyteljesítménye alapján szakmai szempontból méltó módon képviselheti vármegyénket az országos megmérettetésen. A verseny eredménye a következő lett:

  1. helyezett: Gál Bence – SEFAG Zrt.
  2. helyezett: Almási Márton – Zöld Természet Vadásztársaság
  3. helyezett: Vajda István – Kapostáj Zrt.

A verseny helyezettjei serleget, oklevelet és 150-100-70 ezer Ft értékű utalványt kaptak az eredményes részvételükért.

A Hivatásos Vadászok Országos Versenyét 2024. június 18-19-én rendezik Vas vármegyében, a rendezvény házigazdája az OMVK Vas Vármegyei Területi Szervezete lesz.

Török Henrietta Kinga

Fotók: OMVK Somogy Vármegyei Területi Szervezete

A Hivatásos Vadász Válogató Verseny helyezettjei balról jobbra: Vajda István, Gál Bence, Almási Márton

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*