Ízelítő a júliusi lapszámunkból

Amint hűséges olvasóink megszokhatták, a Magyar VADÁSZLAP ezúttal is bőséges cikk-kínálattal szolgálja a puskaforgatókat, habár ezúttal a tematikus szakmai rovatunk kicsivel rövidebb az átlagosnál. Rövidebb, de egyáltalán nem érdektelen! Lételemek címmel ugyanis az élőhely kérdéskörét jártuk körbe… Ellátogattunk például egy Békés megyei vadászterületre, hogy az ott zajló – mindenképpen példaértékű és kimagasló színvonalú – szakmai munkát bemutassuk. S hogy a Gerendási Széchenyi Zsigmond Vadásztársaságnál mennyire sikeres volt az élőhely javítására irányuló törekvések megvalósítása, arról sokat elmond a mezei nyúl állomány megnégyszereződése. Az egészben semmiféle ördöngösség vagy boszorkányság nincs, egész egyszerűen a döntéshozók következetesen, megalkuvást nem ismerő módon kitartottak a hivatásos vadászokkal közösen kialakított elképzeléseik mellett. S ha már a varázslatnál tartunk: előrántunk a cilinderből még egyet, s mást, például a fácánnevelés praktikáiról, a vadfarmi tartástechnológiáról, megvizsgáljuk, mi a helyzet hódfronton, s megpróbáljuk feltárni, valóban túl sok-e a nagyvad Magyarországon? A drónos vadkárbecslés manapság már csupán illúzió, hanem valóság, a pontos módszertan rendelkezésre áll, de vajon mit kell tudni róla? Ez is kiderül… Persze nem szeretnénk mindenről lerántani a leplet, így csak címszavakban, azaz dióhéjban foglaljuk össze, mi mindenről olvashatnak még a változatlan terjedelemben megjelenő – hamarosan az előfizetők postaládájába, majd az újságosstandokra is kikerülő – magazinban… Lássuk tehát a témaválasztékot: Kicsoda valójában Jakkel Tamás, az FCI új elnöke? Mit tudunk az afrikai sertéspestisről? Hogyan került terítékre a Kacskakörmű? Mire alkalmas a .17-es kalibercsalád? Megfelel-e a Browning X-Bolt Carbon Pro strapapuskának? Melyik jobb: a fa vagy a műanyag tus? Használt-e botpuskát Kittenberger Kálmán? Hogyan alakult ki a golden retriever? Az „étlap” természetesen nem teljeskörű, az állandó menüként jelentkező rovataink mellett még sok egyéb „a la carte” anyagot is találnak lapunk idei 7. számában…

Megosztás

További hírek

Széchenyi Zsigmond-emlékterem megnyitója a csisztapusztai Berek Látogatóközpontban

Újabb Széchenyi Zsigmond-emlékterem Somogyban

Újabb Széchenyi Zsigmond-emlékteremmel gazdagodott Magyarország. A Somogy megyei Buzsákhoz tartozó Csisztapusztán, a Berek Látogatóközpontban nyílt kiállítás a neves vadászíró életének...

Kábeles mancsfogó és lefoglalt eszközök a szalaszendi orvvadászati ügyben

Kábeles mancsfogóval orvvadászott – csapdahasználat Magyarországon?

Orvvadászat gyanúja miatt indult eljárás egy szalaszendi férfi ellen, aki a rendőrség szerint kábeles mancsfogót helyezett ki egy erdőben. Az...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.