Újrahangolás – Küldöttközgyűlés 2025.

Átalakuló pályázati rendszer, megváltozott alapszabály – lezajlott az Országos Magyar Vadászkamara 2025-ös küldöttközgyűlése.

Szokás szerint a Gödöllői Királyi Kastélyban gyűltek össze az ország küldöttei idén március 27-én, hogy döntsenek a Vadászkamara 2025-ös terveiről, költségvetéséről és egyéb napirendi pontokról.

A gyűlés döntött például az átalakuló pályázati rendszerről. A 2017-ben létrehozott Országos Vadgazdálkodási Alap nyomán mostanra értek meg a koncepcionális változások, melyek értelmében ezévtől a vadgazdálkodási ágazat támogatására biztosított forrásokat a megyei szervezetek kezelhetik a következő pályázati évtől. A Vadgazdálkodási Alap helyét átveszi a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer, melytől a kamara reméli, hogy orvosolhat a jövőben olyan problémákat, mint például a forrásokat meghaladó igények.

Változott a vadászjegyekből befolyó pénz központ és megyei szervezetek közti elosztása is: Korábban ez sávos alapon történt, a vadászok száma alapján, ami azonban anomáliákhoz vezetett: amennyiben egy megye vadászainak létszáma csak minimálisan lépte át a sávhatárt akár felfelé, akár lefelé, jóval több vagy éppen jóval kevesebb finanszírozást kapott, mint más, az adott kategóriába tartozó Területi Szervezetek. Ennek  kiküszöbölésére a jövőben minden szervezet 45 millió forintot tarthat meg a vadászjegybevételből, mint működési hozzájárulást, a fennmaradó részből pedig vadászonként 6000 (a Főváros és Pest vármegyei szervezet esetében 3500) forintot.

Több ponton változott a szervezet Alapszabálya is, melyek jelentős része a pályázati rendszer átalakításával függött össze.

A küldöttek továbbá elfogadták a szervezet 2025-re szóló központi költségvetését is. A tervek szerint 2024-hez képest kevesebb bevétel jut a központhoz, aminek főleg a vadászjegyekből származó bevételek megváltozott elosztása az oka. Kiadványokra, rendezvényekre feleannyit fordít az OMVK központja, mint tavaly, a kiemelt kamarai célokra elkülönített forrás is csökkent, míg más ráfordítások nőttek. A küldöttközgyűléssel, költségvetéssel, gazdálkodással kapcsolatos összes dokumentum elérhető az OMVK honlapján.

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések