Ízelítő a jövőből

Idén is komoly kihívás elé állította a vadgazdálkodókat a hosszan tartó nyári aszály, ezzel felvillantva, mi is vár ránk a klímaváltozás fokozódásával a következő években, évtizedekben. A Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság területén a vízhiány miatt elkerülhetetlenné vált a rendszeres itatás és a lédús takarmány kihordása a területre.

Hohmann Endre vadászmester elmondta, hogy minden évben együttműködnek a helyi gazdákkal, és amikor a dinnyeföldeken a betakarítás után piacképtelen, nem értékesíthető termés marad, azt a vad rendelkezésére bocsátják.

– Ez egyfajta hagyomány nálunk. Amikor a dinnye leérett, a gazdák engedélyével összeszedjük a földeken maradt gyümölcsöt, és kihelyezzük azokra a területrészekre, ahol a legnagyobb vízhiány mutatkozik. Ez nem kampányfogás, hanem a szükségletek kielégítését szolgálja.

A társaság az elmúlt években saját forrásból és pályázatok segítségével 8-10 kutat fúratott, valamint több dagonyát is kialakított. Ezek fenntartása mindennapos feladatot jelent: augusztusban a vadőr hetente kétszer szivattyúval emeli ki a vizet, és tölti fel a dagonyákat.

– Ezek egyszerű, körülbelül tíz méter mély kutak, melyekben 3-4 méteren már van víz. Jelenleg még elegendő hozamot biztosítanak, de nem szabad elfeledkezni róla, hogy pár évvel ezelőtt itatásra még nem is nagyon volt szükség, tehát a tendencia nyilvánvaló. Akkor még a természetes vizek biztosítottak a vad számára elegendő ivóvizet és a dagonyázás lehetőségét, azóta viszont a csapadékhiányból és a kánikulából fakadóan évről évre egyre nagyobb a szárazság – mondta az elnök.

Szerencsés adottság, hogy a terület déli határán kanyarog a Dráva, és több kisebb vízfolyás – például az Almás-patak, a Fekete-víz és a Pécsi-víz –, melyek egész évben biztosítanak valamennyi utánpótlást. Ugyanakkor a belső, 2-3 ezer hektáros blokkban egyáltalán nincsen hozzáférhető, felszíni víz, ezért ott kizárólag a mesterséges megoldások működnek.

– Régen hét összekapcsolt tó biztosította a vizet. Azóta ezeket sajnos lecsapolták, a víz most szabadon lefolyik a csatornán. Egy zsilippel vagy gáttal újra fel lehetne tölteni, már jeleztük is a vízügyi hatóságnak, és támogató hozzáállást tapasztaltunk, de tényleges lépések eddig még nem történtek. Pedig nem szükségelne komoly beruházást: a közművek rendelkezésre állnak, csak vissza kellene tartani a vizet – fogalmazott Hohmann Endre, aki szerint a klímaváltozás miatt ez egyre égetőbb gond. Bár a Dráva hozama jelenleg még megfelelő, a belső területek kiszáradása gyors ütemben zajlik. A vad számára kijuttatott dinnye és a kutakból szivattyúzott víz csupán átmeneti segítséget nyújt, de hosszú távon kizárólag a visszatartás adhat megoldást.

– Ha nem állítjuk vissza a régi vízmegtartó rendszereket, a vadállomány egy része el fog tűnni a tájból. A mi feladatunk, hogy addig is, amíg rendszerszintű beavatkozás történik, valahogy életben tartsuk a vadat, ami óriási erőfeszítést igényel – tette hozzá.

A klímaváltozás következményeként az aszályos időszakok Somogyban is egyre hosszabbra nyúlnak, ami nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a vadállományt is veszélyezteti. Kovács Gábor, a Somogyi Hármashatár Vadásztársaság elnöke szerint a helyzet egyre nehezebb, és bár vannak átmeneti megoldások, tartós eredményt csak a megtartás hozhat.

– A vad valamennyire képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, de ez nem hónapok, hanem évek kérdése. A gond az, hogy egyre inkább kitolódnak a víz nélküli időszakok. Eső után rövid ideig megjelennek ugyan az árkokban a pocsolyák, de ezek gyorsan eltűnnek, így a vad számára az éltető nedű rendkívül hektikusan áll rendelkezésre, bizonytalanul érhető el – fogalmazott.

A társaság folyamatos kapcsolatban van helyi gyümölcstermesztőkkel, és a hullott almát rendszeresen kiszállítják a vad számára. Az elmúlt években ők is többször a környékbeli dinnyetermelőktől szerezték be a már piacképtelen lédús gyümölcsöt.

– Tudni kell, hogy az alma és a dinnye nem pótolja teljes mértékben a vizet, de legalább enyhíti a vad szomjúságát. Más eszközünk jelenleg nem nagyon van –összegezte a tapasztalatokat Kovács Gábor.

A dombvidéki vízfolyások jellemzően időszakosak. A társaság területén van ugyan egy komolyabb patak, de az is a határszélen folyik, így a belső részekre alig jut el a vize. A kisebb árkok csak komolyabb esők után telnek meg, azután gyorsan kiszáradnak.

A vízhiány természetesen a vadászatok eredményességére is hatással van, a bőgést például jelentősen befolyásolja. Az elnök elmondta, hogy tavaly gyenge volt a bőgés, mert a szarvasok kénytelenek voltak átvonulni a szomszédos, vízben gazdagabb területekre. Idén szerencsére valamivel több csapadék hullott, de a hosszútávú tendencia egyértelműen negatív.

Nyilván mindenki a saját lehetőségeihez mérten próbálkozik a pótlással: ki almával, ki dinnyével, ki mesterséges itatókkal igyekszik segíteni a vadállományon, de tartós változás egybehangzó vélemények szerint kizárólag akkor várható, ha a vízmegőrzés a mindennapi gyakorlat részévé válik. Amíg erre nincs széles körű stratégia, addig csak ideiglenes félmegoldásokkal tudnak élni a vadgazdálkodók.

Az Alföldön még a dunántúlinál is nagyobb a baj! Szöllősi Ferenc, a mélykúti Csergezán Pál Vadásztársaság elnöke úgy véli, az aszály mellett legalább akkora problémát jelent, hogy az elmúlt években a gazdák beszántották a víz megtartására alkalmas árkokat és csatornákat.

– Ami valaha a víz útja volt, azt ma már felszántják. A Kígyós-csatorna egykori mellékágai eltűntek, a bokros-fás sávokat kiirtották, letárcsázták. Ma gyakorlatilag nincs természetes vízforrás a határban. Ha mi nem viszünk ki vizet az általunk épített itatókba, a vadnak nincs hova mennie – állapította meg szomorúan.

A vadásztársaság tagjai az aszályos hónapokban minden nap, vagy legalább kétnaponta vizet és lédús takarmányt visznek ki a területre. Mindez azonban csak tüneti kezelés, kényszermegoldás: ahol eltűntek a vízfolyások és a zöldfelületek, ott nemcsak inni nem tud a vad, de búvóhelye sincs. Az optimális élőhelyek beszűkülése miatt a még megfelelő eltartóképességű területrészeken megnövekedett a vadsűrűség, ami tovább tetézi a problémákat, hiszen nő a vadkár, a fajon belüli agresszió, ami minőségromlást eredményez.

– Van olyan revírünk, ahol a „túlzsúfoltság” miatt a bakok csúnyán összeszurkálták egymást. Amíg nincs olyan szabályozás, amely megakadályozza az árkok és csatornák eltüntetését, addig minden egyéni érdek szerint alakul. A vadásztársaságok földet nem vásárolhatnak, így teljes mértékben kiszolgáltatottak vagyunk annak, hogy a gazdák hogyan művelik a területet. Amennyiben nem történik semmi, a következő években nemcsak a vadállomány, hanem a térség élővilága is visszafordíthatatlan károkat szenved – zárta gondolatait Szöllősi Ferenc.