Több mint 164.000-en döntöttek úgy 2016-ban, hogy a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkba...
Mosonyi Szabolcs A Vad Kunság – A Puszta rejtett élete című filmje kapta a második Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját szombaton,...
Legalább 60 kiemelt környezetvédelmi fejlesztés valósulhat meg 2016-ban több mint 24 milliárd forintból – mondta el Fazekas Sándor a 110....
Félmilliárd forintos turisztikai beruházást, kerti kisvasutat, kilátót, szálláshelyeket adtak át kedden a Nógrád megyei Szendehely-Katalinpusztai Kirándulóközpontban, ahol megállapodást írtak alá...
A kereszténység legnagyobb ünnepe a Húsvét, amelyet hazánkban számos helyszínen, otthonokban, templomokban, közösségi terekben ünnepeltek a néphagyományokat is felelevenítve. Számos...
Újra megtekinthető a nagy sikerű Afrika kiállítás a Károlyi Kastély emeleti kiállítótermeiben, miután a múlt héten hazahozták az expo anyagát...
Az erdei kisvasutak népszerűsítéséről és fejlesztéséről köt szakmai együttműködési megállapodást a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint az Országos...
Első alkalommal indított Valentin napi különvonatot az ÉSZAKERDŐ Zrt. a szerelemesek napján. Az alkalomhoz illően feldíszített szerelvény a Lillafüredi Állami...
A népi hagyomány szerint február 2-án a téli álmából ébredő medve kijön a barlangjából, ha napos időt talál és meglátja...



