Hajnali sebzés
“Október végén egy hajnali sebzéshez riasztottak bennünket, a szóban forgó gímbikának nyoma veszett. A délelőtti…
“Október végén egy hajnali sebzéshez riasztottak bennünket, a szóban forgó gímbikának nyoma veszett. A délelőtti…
Az alábbi beszámolót egy kedves olvasónktól Mihály Jánostól kaptuk, akinek volt szerencséje Október végén, még…
Az alábbi beszámolót Somogyi Andrástól, a Gyarmati Hunor Vadásztársaság (Győr-Moson-Sopron megye) tagjától kaptuk: Szeptember 24-én,…
Horváth Dániel beszámolója, aki az Utánkeresők Baráti Körének tagja: Egy helyi vérebes kezdte el keresni…
Majd két év utánajárás után (több mint 20 alkalom), idén szeptember 29-én sikerült terítékre hoznom…
Legutóbbi előfizetői nyeremény-sorsolásunk fődíját – egy dámbika elejtését a Gyulaj Zrt.-nél – egy székesfehérvári előfizetünk,…
Október tizenharmadikán egy reggeli, helyenként hason csúszós-mászós – a „hölgykoszorú” miatt kényszerű szoborrá dermedős –…
Október 9-én a Gyulaj Zrt. gyulaji vadászterületén esett egy kiemelkedő dámbika, melynek agancstömege 4,52 kilogramm,…
Az alábbi beszámolót egy olvasónktól, Paska Attilától kaptuk: Október ötödikén sikerült elejtenie Gál Zsolt barátomnak…
A fotón látható szarvasbikát szeptember 25-én, este fél hétkor ejtettem el a hernádvölgyi Szent Hubertus…