Csaknem kétszázan utaztak szombaton az ÉSZAKERDŐ Zrt. idei első különvonatán a
Lillafüredi Állami Erdei Vasút mahócai vonalán. Erre az alkalomra az erdészeti
társaság erdei iskolái külön programmal készültek.
Az előzetes jelentkezések alapján minden hely elkelt, annak ellenére, hogy a tervezett öt helyett hat vasúti személyszállító kocsit biztosított a társaság. A nap folyamán a csanyiki megállótól két kirándulóvonat ment Mahócára, és egy szerelvény fotóvonatként közlekedett innen Ortástetőig.
Különlegessége volt a napnak, hogy a hat kocsis szerelvényt a Herman Ottó MK-48-as emlékmozdonnyal továbbították a Dorottya utcai állomástól a Csanyikig, ahol azt átadta a két kisteljesítményű C-50-es mozdonynak. A nemrég felújított vonalszakaszon szebbnél-szebb felvételek készítésére nyílt lehetőség. Az esemény jelentőségét növelte, hogy a közel hétéves szárnyvonali üzemszünet után ez volt az első nyilvános személyvonat Mahócáig.
Erre az alkalomra az erdészeti társaság erdei iskolái külön programmal készültek. A Csanyiki erdei iskolában egyebek mellett kézműves játszóház várta az érdeklődőket, ahol természetes anyagokból ajándék- és dísztárgyakat készíthettek. A „Nagyszüleink konyhájában” játékos vetélkedőn vehettek részt, és különféle állatokat is megismerhették. A fónagysági Bagoly-Vár erdei iskolában pedig Molnár Viktor, az erdei vasút vonatvezetőjének természetfotóiban gyönyörködhettek kicsik és nagyok.
ÉSZAKERDŐ Zrt.