Ragadozó gyérítési programot, pontosabban hetet hirdetett az OMVK Somogy megyei Területi Szervezete még tavaly decemberi hírlevelében, a 2015. február 2 – március 1. közötti időszakra. A program lényege az volt, hogy minél több vadászatra jogosult részvételével, egy héten át intenzív ragadozógyérítés folyjék a megye vadászterületein, rávilágítva arra a sajnálatos tényre, hogy a XXI. század vadgazdálkodásának mennyire mellőzött témája a ragadozókérdés.
A program egyben egy verseny is volt egyrészről a vadászatra jogosultak, másrészről a gyérítést végző sport és hivatásos vadászok között. Az elejthető vadfajok az érvényes vadászati idények szerinti szőrmés és szárnyas ragadozók – kártevők voltak, az összesített terítékre pedig 2015. március 5-én került sor a Kaposvári Egyetem bőszénfai tájcentrumának (szarvasfarm) területén.
Mint azt a terítéket nyitó kürtszót követően dr. Boda Pál a kamara elnöke elmondta, hagyományteremtő szándékkal indította el a rendezvényt az érdekképviselet és reméli, hogy a jövőben még több jogosult érzi majd magáénak a programot. Az értékes díjak is remélhetően ösztönzőek lesznek a jövőt illetően is, hiszen az egyéni első helyezettnek a SEFAG Zrt. egy dámbika kilövést ajánlott felé 2,5 kg trófeasúlyig, a második helyezettet a Kaszó Zrt. látja vendégül egy tarvad – vaddisznó egyéni vadászaton, vadászházi ellátással egybekötött hétvégére, a harmadik helyezettnek pedig a kamara ajánlott fel egy 50 000 ft-os vadászboltban levásárolható utalványt.
Az első helyezett vadászatra jogosult impozáns vándorserleget vehetett át, amelyet jövőre (hacsak nem tartja meg vezető pozícióját) átad a legeredményesebb vadászterület képviselőjének. A nem szokványos terítéket követően a kamara jó hangulatú ebéddel látta vendégül a résztvevőket.
A Somogy megyei Ragadozógyérítési Program eredményei:
Vadásztra jogosult Elejtő neve Db Helyezés
Csehi Imrédi Vt. Kiss Dávid 12 db I. helyezett
Duna-Dráva Sipter Csanád 9 db II. helyezett
Nemzeti Park Ig.
Csehi Imrédi Vt. Lukács Ferenc 9 db II. helyezett
Tabi Aranyfácán Kránitz István 8 db III. helyezett
Westerheide Kft Andrási Zsolt 8 db III. helyezett
- A díjazottak
Forrás: Országos Magyar Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezete