Noha az állatvédők szerint a nyugatiak által űzött sport kegyetlen és véres, számos helyi ellenben azt állítja: a vadászatnak előnyei is vannak a fekete kontinens országaiban.
Zimbabwe leghíresebb oroszlánjának, Cecilnek sajnálatos halálát követően szinte az egész világ szeme az afrikai kontinensre szegeződik, és bár sokan értelmetlen szenvedélynek találják a trófeavadászatot, kár lenne tagadni, hogy a kontinens legszegényebb országai számára jelentős bevételforrást jelent. Nem csak a trófeákért kifizetett összeg, hanem a vadászathoz kapcsolódó munkahelyek (vezetők, kísérők, szállásadók, …stb.) száma is jelenős.
Walter James Palmer is fizetett Cecil elejtéséért, az internet által a világ legutáltabb emberének kikiáltott fogorvos több mint 50 ezer dollárt adott ki azért, hogy elejthesse az oroszlánt. Palmer vadászatával kapcsolatban fontos leszögezni, hogy a zimbabwei hatóságok és természetvédők egyöntetű véleménye, hogy az ikonikus oroszlán elejtése tiltott területen történt, így orvvadászatnak minősül. Bár a minnesotai fogorvos bizonyítottan tiltott helyen vadászott, a legtöbb trófeavadász hitvallása a veszélyeztetett fajok védelme, és meggyőződésük, hogy a vadászélményekért kifizetett összegek valójában segítik a vadvilág fenntartását.
A trófeavadászat tehát önmagában nem jogellenes tevékenység, sőt hatalmas üzletet jelent. Afrikában bevett gyakorlat, hogy a helyi közösségek kvótákat állapítanak meg, melyek szabályozzák a külföldi trófeagyűjtők által levadászható állatok számát. A kontinensre érkező, általában módos turisták komoly pénzösszegeket fizetnek ki azért, hogy elejthessenek olyan nagyvadat, mint az oroszlán vagy a rinocérosz. A Dél-Afrikai Köztársaság Limpopo tartományában, Dél-Afrika egyik legszegényebb részén egy zsiráf elejtése 4500, míg egy zebráé 1800 dollárba kerül. A legdrágább trófeák közé az elefánt, a kafferbivaly, a leopárd, a rinocérosz és az oroszlán tartozik. A trófeavadászok számára kedvezőbb áron csomagok is elérhetők, egy tíznapos elefántvadászat Zimbabwében például „mindössze” 14 600 dollár, és a vadász akár vendégeket is vihet magával további 3800 dollár/fő áron. A fizetendő összegben általában benne van egy, a vadászterületet ismerő hivatásos trófeagyűjtő, a vadászengedély, illetve a túra során használt terepjáró kölcsönzési díja is.
„A vadászoknak szüksége van a Washingtoni Egyezmény vagy a CITES által kibocsátott engedélyre is. Ez gyakorlatilag a veszélyeztetett fajok kereskedelmét ellenőrzi, így nem pusztulhatnak ki állat- és növényfajok. A legtöbb, vadászutakat szervező cég ezt biztosítja az ügyfeleknek” – nyilatkozta az ABC News-nak Peter LaFontaine trófeavadászattal foglalkozó szakértő. LaFontaine szerint az afrikai országok esetében ez azért veszélyes, mert nagyon gyenge az adminisztráció, így a CITES központjába a fekete kontinensen valóban levadászott állatok számának csak a töredéke jut el. Az Economists At Large legutóbbi tanulmánya ezt megerősíti, az intézet kutatói szerint csak az utóbbi két évtizedben harminc százalékkal csökkent Afrikában a vadon élő oroszlánok száma. Ez alapján joggal tehetjük fel a kérdést, hogy olyan afrikai országok esetében, mint Namíbia vagy Zimbabwe, mi a fontosabb: a trófeavadászatból származó bevételek, vagy a vadvilág védelme.
Trófeaszállítási tilalom
Oroszlán, orrszarvú, leopárd, elefánt, kafferbivaly – ezen állatok trófeáinak szállítását tiltották be hétfőn a Delta, a United és az American Airlines légitársaságok. A cégek a Cecil nevű zimbabwei oroszlán lelövése utáni nemzetközi ellenállás hatására hozták meg a döntést, melyhez hozzájárult, hogy egy online petíció keretében több százezren támogatták a szabályok megváltoztatását. Hasonló korlátozások élnek néhány hónapja a South African Airways, az Emirates, a Lufthansa és a British Airways gépein is, a közeljövőben további légitársaságok is bevezetik a vadászokat sújtó korlátozást.
Johnny Rodrigues, a Zimbabwe Conservation Task Force (ZCTF) vadvilág megőrzéséért harcoló munkacsoport vezetője szerint ennél sokkal összetettebb kérdésről van szó. „ A vadvilág terhet is jelent a helyieknek. Az oroszlánok például gyakran megölik a falvak haszonállatait. A vadállatok okozta károkért kárpótolni kell a lakosokat. Azonban fontos látni, hogy a trófeavadászatból származó bevételek töredéke, mindössze 3-5 százalék jut el hozzájuk, a legtöbb pénz végül a kormányok és a külföldi szervezőirodák zsebében landol” – véli Rodrigues. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a zimbabwei polgárok körében egyre kevésbé népszerű a sok trófeavadász. Rodrigues szerint eluralkodni látszik a gondolat, hogy nem feltétlenül kell külföldiekkel állatokat gyilkoltatni, hogy hosszú távon képesek legyünk a vadvilág megmentésére.
Zimbabwe valóban bevett úti cél a vadászok körében, hiszen valamennyi nagy „trófea” honos az országban. 2013-ban a dél-afrikai állam GDP-jének több mint 10 százalékát, mintegy 71 milliárd dollárt tett ki a trófeavadászat. A Zimbabwébe utazó legtöbb vadász az Egyesült Államokból származik, ők a trófeagyűjtők 61 százalékát jelentik, míg Európából leginkább németek, spanyolok és osztrákok vadásznak az országban. „Ezek az emberek nem olyanok, mint a vadász a mesékből. Középkorú, gazdag férfiak, akik vakációra vágynak, fizetnek több tízezer dollárt egy túráért, majd hazatérve megmutatják barátaiknak a lelőtt állat fejét” – véli LaFontaine. A sok külföldi vadásszal szemben azonban még mindig sokkal több az Afrikába érkező „egyszerű” turista, hiszen sokkal többen fizetnének azért, hogy természetes élőhelyén lássanak oroszlánt, mint hogy lelőjenek egyet. A hagyományos turizmusból származó összegek sokszorosát jelentik a trófeavadászat bevételeinek, Zimbabwe esetében például a GDP közel 20 százalékát, így a kritikusok sziklaszilárd véleménye, hogy nincs értelme a vadászatnak és a fotó safari turizmusra kellene több hangsúlyt fektetni.
Forrás: napigazdasag.hu
