fbpx

Egyre kevesebb vadgerle vonul át térségünkben

0

Dévaványa környéke mindig is kedvelt állomáshely volt a vonuló vadgerlék számára. Az utóbbi évtizedekben azonban a faj európai állománya jelentősen lecsökkent, így nálunk is egyre kevesebb példány fordul meg az augusztus végi vonulási időszakban.

Az Európai Bizottság idén tavasszal nyilvánosságra hozott egy jelentést, amely az uniós országok természetvédelmi értékeinek aktuális helyzetét, jellemző tendenciáit, fő veszélyeztető tényezőit mutatja be. A „State of Nature in the EU 2015” című jelentésből egyebek között az is kiderül, hogy a vadgerlék állománya 1980 óta legalább 90 százalékkal (azaz egytizedére!) csökkent.

Az őszi illetve tavaszi vonulási időszakban a Kárpát-medencében is jól érzékelhető ez a csökkenés, ugyanis egyre kisebb egyedszámú csapatok jelennek meg nálunk. A legfőbb ok a vadászat, amely napjainkban Magyarországon már tiltott, de sok országban még mindig engedélyezett.

Dévaványa térsége hosszú idő óta különösen kedvelt útvonal a vadgerlék számára. Az 1980-as években még több tízezer példány vonult át itt, az utóbbi években azonban már csak egy-két ezres létszámról beszélhetünk. Idén augusztus végén alig ezer példányt figyeltünk meg, s azok is nagyon hamar továbbrepültek.

A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén ennél kicsit jobb volt a helyzet, ott több, mint 5000 vadgerlét számoltak munkatársaink az őszi vonulási időszakban.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*