fbpx

Állatok világnapja a Budakeszi Vadasparkban

Október 3-án a Budakeszi Vadasparkban minden az állatokról szól majd. Természetesen az év többi napján is így van ez, de október első szombatja mégis más lesz, egy kicsit több állattal, annál is több programmal és rengeteg izgalmas újdonsággal…

A már jól bevált forgatókönyv (Kisállat suli, látványetetések) mellett extra programokkal várjuk az állatbarátokat. Idén először a Budakeszi Vadaspark is csatlakozik az Európai Madármegfigyelő Napokhoz, melyet országszerte több helyszínen is megrendeznek. A madaras programon madarász kollégánk közreműködésével részt vehetnek az érdeklődők a madárgyűrűzés minden mozzanatában – madárhálózás, adatrögzítést, gyűrűzés, szabadon engedés, stb. –, madármegfigyelő túrákon pedig minden érdekes információt megtudhatunk hazánk szárnyas szépségeiről.

Ínyenceknek feltálaljuk az erdőt-mezőt: a „mozgó piacon” termelői finomságokat, kézműves különlegességeket lehet majd kóstolni és vásárolni.

Ezen a napon akár örökbe is fogadhatnak egy (vagy több) négylábú kispajtást, hisz régi jó barátaink, a Pilis Budai Kutyások Egyesülete is részt vesz az Állatok Világnapja programunkon. Természetesen nem hagyják otthon kis védenceiket sem! Aki teheti, vigyen haza egy zsáknyi, soha ki nem hűlő szeretetet kutyus, vagy cicus formájában!

Részletes program:

9.00-               Mozgó Piac- Termelői finomságok, kóstolóval egybekötött vására

9.00-12.00      Madárgyűrűzés bemutató

10.00               Mosómedve látványetetés

10.00-14.00    Pilis Budai Kutyások és kis védenceik          

11.00               Róka látványetetés

13.00               Sakál látványetetés

13.00               Madármegfigyelő kirándulás

15.00               Kisragadozó látványetetés

allatokvilagnapja (2)

 

Mindenkit szeretettel vár a Budakeszi Vadaspark!

Forrás: Budakeszi Vadaspark

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések