fbpx

Ízelítő januári lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei első lapszámában ezúttal a vaddisznó és a vele kapcsolatos szakmai témaköröket járjuk körül. Az újságot január 8-tól keresse az újságosoknál.

A tartalomból:

A kedvenc

A vaddisznó vadászkörökben korra, nemre, méretre való tekintet nélkül kiérdemelte a „kedvenc” titulust. Talán ezért is választottuk e havi központi témánk tárgyává ezt az egyébként meglehetősen ellentmondásos megítélésű fajt. Harminchét oldalas összeállításunkban egyebek mellett szólunk a korrekt becslés hiányából adódó létszámgondokról, a szaporodással kapcsolatos anomáliákról, valamint a vaddisznó fokozódó urbanizálódásáról is.

A találatjelzés misztériuma

Lövés után sokszor csalatkoznunk kell a megérzéseinkben vagy a tapasztalatainkban, s hiába halljuk kitűnően a becsapódást vagy látjuk a szinte biztos „diagnózis” felállításához szükséges találatjelzést, a rálövés helyére érve egészen mást észlelünk, mint amire egyébként gyanakodtunk. Pedig jórészt a disznó is egyértelműen reagál a testébe hatoló lövedékre. De mégis hogyan? Ezt hivatott tisztázni Juhász Ferenc írása.

Képzelt riport

Mindenkinek konkrét elképzelése van arról, hogy milyen egy ideális vaddisznóhajtás. Abban az olvasók jó része egyetért, hogy a legfőbb szempont a társas nagyvadvadászatok során a biztonság, de hogy ezen felül mi kell még hozzá, arról már megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a számbeli eredmény, míg másoknak az élményszerűség a legfontosabb. Képes riportunkban mindhárom hozzávalóból jócskán szerepel az „étlapon”…

A sertevad és a szomszédok

Jung Jenő cikkében a vaddisznó más fajokkal történő együttélésével foglalkozik, de nem tudományos aspektusból vizsgálja a kérdést, hanem saját, több évtizedes gyakorlati tapasztalatait veti papírra. Először a sertevad egyéb csülkösvadfajoktól eltérő szociális viselkedését taglalja, amelynek véleménye szerint a kondatagokkal való kapcsolattartás az alapja, majd a más fajokhoz – köztük a sakálhoz – fűződő viszonyáról ír.

Hercegnő gumicsizmában

Lapunk állandó szerzője, Békés Sándor vadonatúj, most induló rovatában – mely a „Vadászhölgyek smink nélkül” címet viseli – hónapról hónapra egy-egy puskaforgató lányhoz, asszonyhoz fogja elkalauzolni Önöket, hogy lerántsa a leplet portréalanyainak életéról és legféltettebb titkairól. Első alkalommal a Baranya Vadászkürt Együttes fiatal tagjával, Pongrácz Pankával ismerkedhetünk meg, aki ezernyi szállal kapcsolódik a vadászathoz: kutyázik, kürtöl, erdész édesapjával pedig kiskora óta járja az erdőt. Ezek után nem lehet azon csodálkozni, hogy előszeretettel forgatja az érdeklődési körének megfelelő szép- és szakirodalmat, s mint mondja, az iskolai kötelező olvasmányok mellett szinte kizárólag vadászkönyvet vesz a kezébe.

„Elfogadható jogszabály született”

A Parlament elfogadta a vadászati törvény módosítását, így kézenfekvő volt, hogy a jogszabály változásaival kapcsolatban felkeressük dr. Bitay Mártont, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárát, hogy a jogalkotói munka előzményeiről, a vadászterületek kijelöléséről, valamint a legtöbb vitát kiváltó paragrafusokról kikérjük a véleményét. A szakpolitikus elmondta, hogy ellenzi az éjjellátók használatát, megfelelőnek tartja a mínuszpontos szankciókat, valamint hogy összességében elégedett a hamarosan hatályba lépő joganyaggal.

A szépség jegyében

Mi, vadászok féltő módon őrizzük a hagyományokat. Ez meglátszik abban is, hogy például a puskák terén nem mindig vagyunk fogékonyak az újdonságokra. Ugyanakkor szeretjük a szépet és a minőségit, de mi van akkor, ha a fegyver történetesen nemcsak szép és minőségi, hanem új is? Erre próbál meg választ adni a cikk szerzője a nálunk egyelőre ismeretlen olasz gyártó, Caesar Guerini „Magnus Limited” nevű sörétes bockjának tesztje során.

A Zöld Szamuráj

A szamuráj szó japánul szolgálatot jelent, és az ISUZU valóban szolgálatra született. A távol-keleti márka 100 esztendeje jelent meg a piacon, és bár korábban elsősorban tehergépkocsikat, illetőleg motorokat gyártott, immár 50 éve „szolgálja” azokat is, akiknek strapabíró terepjáróra van szükségük. A D-max névre keresztelt pickup ennél jóval fiatalabb konstrukció. Mostani tesztünkből kiderül róla, vajon vadászautóként is megállja-e a helyét…

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*