Tízéves rekord

Október 14-én, Szentpéterföldén tartotta a Zalaerdő Zrt. hagyományos – immáron tizenötödik – gímagancs trófeaszemléjét. Szeptember elsejétől október első napjaiig összesen 169 agancsot bíráltattak le az állami erdőgazdaságnál, amelyből 121 trófeát láthattak a szakmai programon az érdeklődők. 24 agancs aranyérmes, 44 ezüstérmes- és ugyanennyi bronzérmes minősítést kapott. Az átlagsúly – 7,18 kilogramm – felülmúlta az utóbbi évek eredményeit. Az érmes agancsok átlagsúlya 8,59 kilogramm.

Az agancsokat a hagyományokhoz híven ezúttal is két körben állították ki. A belsőben az aranyérmesek, míg a külsőben az „egyéb” trófeák kaptak helyet.

Páll Tamás, a Zalaerdő Zrt. vadászati felügyelője lapunknak elmondta: mind az összteríték fényében kiszámolt átlagsúly, mind az érmes agancsok tekintetében kapott szám messze meghaladja az előző tíz esztendő átlagát. Ez az eredmény annak is köszönhető, hogy jelentősen megnőtt idén a tíz kiló feletti bikák száma. Az idei rekordbika agancsának tömege 13,5 kilogramm volt és a bírálaton 245 CIC pontot kapott.

Forrás: VL

Fotók: Pechtol Szabolcs

Megosztás

További hírek

Rendőrök és erdészek segítettek az Őrségben eltévedt idős asszony megtalálásában

Vadászok is segítettek az erdőben eltévedt idős asszony keresésében

Rendőrök, vadászok, erdészek és természetvédelmi szakemberek összefogásának köszönhetően épségben került elő egy 92 éves asszony, aki gombászás közben tévedt el...

Díjátadó - XXII. Göcsej Filmszemle

Elismerést kapott a zalai gímszarvasról készült természetfilm

A XXII. Göcsej Filmszemlén is elismerésben részesült a Zalai gímszarvas – a nemzeti érték című természetfilm. A Zalaegerszegen október 9–10-én...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.