Meglépték: hadüzenet a vaddisznónak!

Megváltozott az afrikai sertéspestis (ASP) mentesítési terve. Az országos főállatorvos legújabb rendelkezése alapján a hazai vaddisznó állománya ellen szinte „hadat kell viselnünk”. Innentől kezdve, ahol a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) másodlagos fertőzést diagnosztizál, ott a területet automatikusan a szigorúan korlátozott területek (SZKT) közé sorolják. Ez pedig annyit tesz, hogy például a területen található vadfarmok állományát fél éven belül fel kell számolni.

Azok a területek sem ússzák meg, amelyek nem SZKT besorolásúak, ugyanis itt az előző évi (azaz a 2019/20-as) teríték 150 százalékát (!) kell teljesíteni diagnosztikai elejtésként. Ennek végrehajtása egyúttal a vadgazdálkodási terv teljesítését is jelenti. A rendelkezés talán legmeghökkentőbb pontja, hogy amennyiben ezt a tervet nem tudja a vadgazdálkodó teljesíteni, úgy az állategészségügyi hatóság „külső segítséget” is igénybe vehet.

Szintén a vadgazdálkodókat hivatott segíteni továbbá az a rendelkezés is, hogy a vaddisznótetemek felkutatásáért fix 30 000 forint juttatás jár majd, óradíj helyett. A teljes rendelkezés itt érhető el.

Megosztás

További hírek

Nem minden hús egyforma – miben más a vadhús?

Miközben a közbeszédben egyre többet hallunk a bioélelmiszerekről, a szabadtartásról és az állatjólétről, meglepően kevés szó esik arról, hogy a...

Amikor a vadászok élőhelyet építenek – fogolymentő program indult Lengyelországban

A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének csökkenése ma már egész Európában komoly természetvédelmi kihívást jelent. Az intenzív mezőgazdasági művelés, a táblaszegélyek...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.