A lövedéknek tulajdonképpen nem nélkülözhetetlen alkotóeleme a lövedékköpeny, a legtöbbjük mégis ezzel készül. Valaha régen, a tűzfegyverek korának hajnalán, amikor a kezdetleges lőfegyverek töltésére hajtóanyag gyanánt a fekete lőport kezdték alkalmazni, még sima, „burkolat nélküli” ólomlövedékeket használtak.
Ez egészen addig nem okozott különösebb problémát, amíg a kilőtt lövedék meg nem haladta a 300-350 m/s csőtorkolati sebességet. E határérték fölött ugyanis a csőfuratban jelentősen megnövekedik az ólomlerakódások mértéke. Ennek mérséklésére találták ki a lövedék fenékrészére szerelt, rézből készült lövedéksarut. Ami kifogástalanul működött a huzagolt csövű puskákból kilőve, de csak 400-500 m/s kezdősebességig. Afelett azonban már elkerülhetetlené vált a lövedék rézköpenybe burkolása…
Ezek a lövedékek alapvetően két részből állnak: az ólommagból és a rézköpenyből. Ugyanakkor léteznek modern, úgynevezett monolitikus, egy anyagból előállított lövedéktípusok is – a műanyagból vagy egyéb másból készült lövedékhegyet nem számítva –, amelyek szintén köpenynélküliek. Ilyen például – a teljesség igénye nélkül – a Barnes TTSX, a Blaser CDC, a Lapua Naturalis, a Sax KJG, az RWS HIT, a Hornady GMX, a Jaguar, az Impala, és még sok más lövedéktípus. Azaz jócskán akadnak kivételek, akár a régi idők ólomlövedékeire, akár napjaink modern rézlövedékeire gondolunk.
A legnagyobb mennyiségben viszont kétségtelenül még mindig a hagyományos részben köpenyes lövedékek távoznak a huzagolt fegyverek csöveiből.
A lövedékmag eszményi anyaga manapság is az ólom, ámbár néha találkozhatunk környezet- és élelmiszerbarát ón lövedékmaggal, amilyen például RWS Evo Green, Geco Zero. Az ólom könnyen alakítható, nagy fajsúlyú, egyszerűen beszerezhető fém, viszont komoly hátránya, hogy nem igazán környezetbarát. A csőacéllal érintkezve, a korábban említett sebesség határértékek felett pedig túl sok lerakódást hagy maga után, rontva ezzel a puska szórását, és növelve a súrlódást. A köpeny ezeket a problémákat rendkívül jól orvosolja. A lövedék az átmeneti kúp segítségével a köpenyen keresztül préselődik a huzagokba, így képes átvenni a spirális huzagok által kikényszerített forgómozgást, és még megfelelően tömíti is a nagy nyomású lőporgázokat.
A lövedékköpeny anyaga rendszerint tombak vagy lágyacél. Előbbi egy olyan rézötvözet, ami 5 százalékban cinket tartalmaz, utóbbit pedig folytacélnak is szokás nevezni. A tombak rendkívül ideális, se nem túl kemény, se nem túl puha fémötvözet, egészen kiválóan működik úgy 960 m/s csőtorkolati sebességig. Persze ez alatt is keletkeznek lerakódások a csőbelsőben, de ilyen magas sebesség felett a tombak szinte „megolvad”, és a lerakódás mértéke ugrásszerűen megnő. A lerakódás csökkenti a cső belső átmérőjét, drasztikusan megnöveli a súrlódást, és rendszeres, alapos kémiai tisztítás nélkül – amit ilyen nagy lövedéksebesség mellet 50-60 lövésenként érdemes megejteni – lerövidíti a cső élettartamát. A kémiai tisztításhoz számtalan jó minőségű csőtisztító szer áll rendelkezésünkre, a mechanikai eltávolításnál pedig jó hasznát vehetjük a csőkeféknek és a csőpasztának. A folytacél köpenynél a lerakódással nem kell számolnunk, és ezt a gyártók a hirdetéseikben, reklámanyagaikban előszeretettel hangsúlyozzák is. Ugyanakkor bármilyen lágy is a köpenyként felhasznált acél, mégsem lesz olyan „képlékeny”, mint a réz vagy a tombak. Vagyis acél az acélon érintkezve alighanem valamivel jobban koptatja a csőfuratot, mint a rézötvözetből készült lövedékköpeny, aminek azonban átlagos vadászati használat mellett egyáltalán nincs nagy jelentősége.
De nem csak a csőbelsőben, a belballisztikai folyamatok alakulásában van szerepe a lövedékköpenynek. A külballisztikában ismeretes röppálya stabilitása – sok minden egyéb más mellett – a lövedékköpeny falvastagságának egyenletességén is múlik. A lövedék nagy forgási sebessége felerősíti az aszimmetrikus, kevésbé pontos kiképzésű lövedékköpeny okozta kilengéseket és pontatlanságot, vagy az elvártnál nagyobb szórásképet eredményez.
Célballisztikai szempontból a végkifejlet vonatkozásában éppoly fontos szerep hárul rá, a lövedékköpeny anyaga, szilárdsági mutatói, falvastagsága (és annak változásai), vagy éppen a rajta lévő peremezőhorony, és egyéb más betüremkedések, illetve a lövedékhegy alatti bemetszések ugyanis mind-mind szerepet játszanak a deformálódás és az expanzió szabályozásában, irányíthatóságában.
Ezáltal a vadtestbe csapódás során befolyásolja a lőcsatorna méretét, a szilánkképződés vagy a deformálódás mértékét, illetőleg a maradványtest méretét. Vagyis közrejátszik az elegendő átütőerő, a kellő mélységi hatás, és a megfelelő ölőerő kifejtésében, így a lövedékhatás szemszögéből a részben köpenyes lövedékek kulcsfontosságú alkotóelemének tekinthető.
Egyes lőszergyártók nem elégednek meg az ideális tulajdonságú lövedékköpeny-ötvözet kifejlesztésével, hanem igyekeznek azok tulajdonságait még tovább javítani. Egyebek mellett a cső károsodását kiváltó lerakódások mérséklésére használt megoldás lehet – tombak-köpeny esetében – a nikkelezés (ezt használja például az RWS az Evo esetében), ami persze némileg megdrágítja az előállítást. Mások molibdén-diszulfidot, egy a természetben megtalálható ásványi anyagot használnak, a súrlódás és a tapadás csökkentésére, valamint a lerakódások mérséklésére. A svéd Norma lőszergyár például Diamond Line céllövő lőszereivel végzett látványos kísérletet, melynek során bebizonyította, hogy a súrlódáscsökkentő lövedékbevonat hatékonyan növeli a cső élettartamát. Az amerikai Nosler gyár Lubalox® néven szabadalmaztatta saját lövedékbevonatát, de ezzel nem minden termékét vonja be, hanem a választást a vásárlóra bízza.
A hagyományos ólomlövedékektől tehát így jutottunk el a modern, speciális súrlódást és lerakódást mérséklő bevonatokat tartalmazó köpenyes lövedékekig. A bőséges gyártói kínálatból pedig kedvünkre válogathatunk, úgy, hogy egy kicsit közben még a puskánk csövét is kímélhetjük…
Simon Szabolcs