Vadvédelmi és biztonsági okokból árvízvédelmi intézkedéseket foganatosít a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Gemenc Zrt. Erdőlátogatási korlátozások, és közutak lezárása is előfordulhat, tekintettel az árhullám okozta veszélyekre.
A Pilisi Parkerdő Zrt. hétfő reggel óta terepjáróival és erdészeti szállítógépeivel segédkezik Pilismarót határában a munkálatokban, s már a múlt héten közvetlen kommunikációs csatornát alakítottak ki Visegrád és Dömös településekkel, rövidesen pedig minden vízparti településen kijelölik az ügyeletes kapcsolattartókat.
Felkészültek továbbá, hogy a veszélyes közúti szakaszok lezárása esetén a víz által elzárt települések vészhelyzeti ellátását biztosítsák és járhatóvá tegyék az erdészeti utakat.
Közleményükben azt írják, hogy a hét közepéig lezárul a Társaság teljes, árvízi védekezésre fordítható képességének felmérése, valamint fokozott figyelmet kérnek a turistáktól, illetve azt, hogy lehetőség szerint kerüljék a vízparti erdőket és legyenek tekintettel a vészhelyzetben segítséget nyújtó járművekre.
Gemencen ennél jóval komolyabb a helyzet, így az erdőgazdaság 09. 18-tól teljes erdőlátogatási tilalmat rendelt el, mely vonatkozik a teljes gemenci erdőre, valamint a Mohács és Paks környékén, a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre is. Leáll a Gemenci Állami Erdei Vasút, zárva tart a pörbölyi Ökoturisztikai Központ, elmarad minden hétvégére tervezett program, így az erdei vasútnap is. a tilalom vonatkozik továbbá a csoportos és egyéni túrákra és vízitúrákra is.
Az erdőlátogatási tilalmat a felázott talaj és a fakidőlések kockázata indokolja, mely jelentősen megnőtt az elmúlt napok esőzései nyomán. Felhívják továbbá a figyelmet, hogy a vészhelyzetet tovább fokozza, hogy a Duna gyors emelkedése miatt a területen a víz erős sodrással lesz jelen.
A Gemenci erdő nyugati határán található, a Duna jobb parti árvízvédelmi töltésén Pörböly és Keselyűs között tilos tartózkodni, kizárólag a védekezésben részt vevő szakemberek használhatják a védműveket.
A vadállomány védelme érdekében Gemencen megkezdődött az vadvédelmi dombok feltöltése takarmánnyal. A Gemenc Zrt. felhívja a figyelmet, hogy az elkövetkezendő időszak válságos napokat, heteket hoz az erdei állatok életébe. Az állatvilág számára a lehető legkisebb emberi zavarás biztosíthatja a minél nagyobb arányú túlélés lehetőségét, ezért az erdészeti társaság megkéri a lakosságot, hogy az árhullám elvonulásáig személyes jelenlétükkel ne zavarják az állatok menekülését és az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési és árvízvédelmi munkáját.