Egy új tanulmány alapján nem a vadászattal lehet leghatékonyabban visszaszorítani a sakál állományát

A Magyarországra visszatelepült toportyán létszámának a növekedése sokhelyütt sakkban tartja a vadgazdálkodókat, főleg, ahol szakszemélyzet és eszközpark hiányában maximum lassítani tudják a folyamatot. Egész évben vadászható, azonban terítéke – becsült állományával egyetemben – fokozatosan nő.

Legújabb kutatásukban azonban a New Hampshire Egyetem tudósai felfedezni vélik, hogy mi a megoldás a sakálok létszámának hatékony csökkentésére – számolt be a Magyar Mezőgazdaság.

Igaz, a kutatás fókuszában nem a hazánkban honos aranysakál, hanem az észak-amerikai rokona, a kojot (vagy prérifarkas) állt, azonban, lévén ugyanazon rendszertani nemzetség tagjai, van rá esély, hogy az eredmények érvényesek a magyar „csúcsragadozóra” is.

Maga a tanulmány tartalmaz meredek állításokat, például, hogy a kutyaféle ragadozó vadászata rövid távon csökkenti az állományt, de növeli a fiatal egyedek arányát, amik hajlamosabbak a szaporodásra és a migrációra is. Ugyanakkor arra mutat rá az egész kontinensre kiterjedő kutatás, hogy a nagyragadozók, azaz a farkas és a medve visszatelepülésével a táplálékkonkurencia miatt visszaszorulhat a kojotlállomány.

Persze, közel sem biztos, hogy az eredmények ez az egyben ráhúzhatóak az európai rokon populációdinamikájára, viszont egy érdekes kiindulópontot adhat a hazai vadbiológusoknak egy északi-középhegységi állományvizsgálathoz, ahol immár életvitelszerűen élnek farkasok, és a medvék is ide-idetévednek a szomszédos magashegységekből.

Belátva egyébként, hogy a természet az ember előtt önszabályozó módon működött, van rá esély, hogy a farkas hatékonyan szorítsa vissza a terjedő toportyánállományt. Persze ezt befolyásolja, hogy a nagyragadozók által igényelt élőhelytípus hazánk viszonylag kis részét borítja, és a sakál leginkább az alföldi régiókban, az apróvadas területeken jelenti a legnagyobb problémát.

A teljes tanulmány elérhető ITT.

Nyitókép: Barta Gábor