Napjaink egymást gyors ütemben váltó aktualitásainak forgatagában kissé feledésbe merült, de a vadászati célból használt ólomlövedékek betiltásának kérdése továbbra is napirenden van az Európai Unióban. Habár eddig a teljes kivezetés csak tervek szintjén jelent meg, a jogszabályok előkészítésében részt vesz az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) és a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége (MEFLSZ) is.
A vadászok képviseletének legfrissebb sikere is az elöltöltő fegyverekhez kötődik. A jogalkotó helyt adott a Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft., az OMVK és a MEFLSZ közösen megfogalmazott javaslatainak , mely szerint a történelmi elöltöltő és hátultöltő fegyverek, valamint azok másolatai tekintetében nincs az ólomnak alternatívája, vagyis a teljes történelmi lövészet és vadászat kivitelként szerepel az Európai Bizottság által javasolt szabályozási rendszerben, és ez a javaslat megy tovább az Európai Parlament felé majd.
A jogszabály így fogalmaz:
„A Bizottság helyénvalónak tartja kivételek engedélyezését a korlátozástól a történelmi lőfegyverekből (mint az elöltöltő vagy hátultöltő fegyverek) és modern másolataikból kilőtt ólom lövedékekre, mivel nincs megfelelő alternatíva, amely ne kockáztatná azok helyrehozhatatlan károsodását. Ezenkívül a RAC (Risk Assessment Committee) elismerte, hogy felhasználásuk korlátozott mennyiségben történik, és ezért az eltérésnek az általános kockázatcsökkentésre gyakorolt hatása csekély lenne.”
Ahogy Németh Balázs, a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetségének elnökségi tagja fogalmazott, a jogalkotási folyamatnak nincsenek a végén, és a tervezetnek számos olyan pontja van, mely a modern fegyveres vadászokat és lövészeket is negatívan érinti majd.