Számára a vadászat nem csupán hobbi, hanem a teremtett világ iránti felelős szolgálat és lelki iskola. Horváth Gábor tizenegy éve jár puskával az erdőbe, mégis azt mondja: nem a trófea, hanem az élmény, a természet csendje és a türelmet tanító várakozás teszi teljessé számára a vadászatot – különösen advent idején.
Az ünnep kapcsán is beszélgettünk római katolikus pappal, a Zala vármegyei Becsehely plébánosával. Ahogy fogalmaz, a vadászathoz való közelség gyerekkora óta kíséri. Anno egy rokon vitte ki először magával az erdőre, és az élmény nem múlt el nyomtalanul: a természet, a csend, az esti les varázsa később is vele maradt.
Fiatal papként több plébánián szolgált, és hamar híre ment, hogy szeret fényképezőgéppel barangolni az erdőben. A vadászok ráéreztek, hogy nem idegen tőle a vadvilág. Hol cserkelni hívták, hol csak megmutatták neki azokat a rejtekutakat, ahol valóban életre kel az erdő.
– Szakemberrel menni mindig biztonságosabb, főleg szürkület után – mondta az atya. Így érlelődött benne a gondolat, hogy egyszer maga is leteszi a vadászvizsgát.
2013-ban beiratkozott egy tanfolyamra, a vizsgákat 2014 elején abszolválta, ekkor kapta meg vadászjegyét is. Azóta évente mindössze öt-hat alkalommal jut ki az erdőbe, mert a plébánosi teendők nem hagynak sok szabadidőt – mégis minden egyes alkalmat ajándéknak él meg.
Arra a kérdésre, melyik a kedvenc vadfaja, nem sokat teketóriázik.
– A vaddisznó vadászata a legizgalmasabb. A les körül óvatosan osonó, szinte láthatatlan jelenlét, a sötétben megvillanó alak mindig különleges feszültséget hoz. Mellette azonban a dúvadgyérítést is szívügyemnek érzem, rókára, aranysakálra is szívesen vadászok. Vadkár-elhárítás, állományszabályozás, ez mind része a feladatnak. Engem sose vonzott, hogy a megye legnagyobb trófeája legyen az enyém. Számomra a vadászati élmény a legfontosabb, teljesen mindegy, hogy spíszert vagy 15 éves bikát látok a célkeresztben – teszi hozzá.
Nem tagja egyetlen vadásztársaságnak sem, pedig több helyre is hívnák. Úgy érzi, ha belépne, a közösségi munkában – etetés, szórók fenntartása, lesek karbantartása – is részt kellene vállalnia, erre viszont a jelenlegi elfoglaltságai mellett már nem maradna ideje.
A vadászaton a többmázsás kanok és szép gereznájú aranysakálok mellett gyakran van olyan délután is, amikor egyetlen lövés sem dördül el – sőt, abból volt több. Nemrég egy fárasztó hét végén ült ki a lesre, félóránként jött valamilyen vad, mégsem húzta meg a ravaszt.
– Csak gyönyörködtem bennük. Lőhettem is volna, de inkább hagytam, hadd menjenek a dolgukra – emlékezett vissza.
Sokan kérdezik tőle, hogyan fér meg a papság és a vadászat egymás mellett, összeegyeztethető-e a teremtésvédelemmel az állatok elejtése.
– Teljesen jól – feleli határozottan. – A vadászok a leginkább természetszerető emberek közé tartoznak, talán csak az erdészek állnak hozzájuk hasonlóan közel az erdőhöz. A vadászat lényege ugyanis nem az, hogy mindenre lövünk, ami mozog. Ilyen alapon már rég nem lenne vad. A jó vadász tudja, mekkora az állomány, melyik az a beteg vagy selejt egyed, amit ki kell venni az állományból. Mesterség ez, amit tudás nélkül felelőtlenség űzni, nem véletlen, hogy nem is lehet – mondta az atya.
Horváth Gábor szerint az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy az ember már régen belenyúlt a természet egyensúlyába: erdőket vágott ki, szántókat hozott létre, intenzív mezőgazdaságot folytat. A nagyragadozók sokhelyütt eltűntek, a vadállomány természetes szabályozása megszűnt.
– Amióta az ember növényt termeszt, azóta kell vadásznia is. Ha ma nem szabályoznánk a vadlétszámot, beláthatatlan lenne a vadkár, szinte semmit nem lehetne elvetni – mondta Gábor atya.
A plébános különösen szívesen beszél a vadászat lelki oldaláról. Szerinte az erdei les és az adventi időszak között mély rokonság van.
– Az advent üzenete a várakozás, márpedig a mai ember nem szeret várni. Az internetes világ arra tanít, hogy minden azonnal elérhető. A vadászat viszont megtanít várni – mondta. – Aki ült már téli estén leskunyhóban, tudja, miről beszélek. Nem úgy van, hogy az ember kimegy az erdőre, és öt perc múlva ott áll előtte a vad. Előfordul, hogy hosszú órák telnek el mozdulatlan csendben, vagy éppen idényen kívüli vad jelenik meg. Ilyenkor csak figyelni, gyönyörködni lehet.
Az adventi elcsendesedés és az erdő téli megnyugvása szerinte egy időben történik: a betakarítás véget ér, a gépek zaja elhalkul, kevesebb a zavarás.
– Ilyenkor az erdő is elcsendesedik, és ez gyönyörű párhuzam a lelkünk adventi csöndjével – fejtegette.
Bár szolgálata miatt ritkán jut ki az erdőbe, minden vadászatról hoz magával valamit a híveinek is: türelmet, felelősséget, a teremtett világ iránti alázatot. Meggyőződése, hogy a vadász ugyanúgy őrzi a teremtést, mint az, aki a természetvédelmi táblát festi.
– Ha már belenyúltunk az egyensúlyba, kötelességünk gondoskodni róla – fogalmazott.
A német vadászati statisztikák azt mutatják, hogy a gímszarvas elejtések száma egyes területeken csökken, ami komoly szakmai vitákat vált ki...
A Dévaványai Vadásztársaság több mint hat évtizede gazdálkodik a Körös-Maros Nemzeti Park szomszédságában, közel 12 ezer hektáron. A terület kiváló...
