Sokaknak van soha meg nem került, sebzett vadról szóló története. A lőtt vad megtalálása azonban nem csak anyagi és etikai, hanem elsősorban lelkiismereti kérdés is.
Szerencsére hallhatunk azonban bőven ellenpéldákról, olyan esetekről, amikor a sebző vadász, valamint két- és négylábú a segítői nem adták fel a megtalálás reményét még akkor sem, amikor már kifogytak a nyomokból. Így járt például Kiss Attila is, a Pacsai Vadásztársaság tagja, aki egy esti lesvadászat során sebzett meg egy vadkan süldőt. Este fél tizenegyre járhatott már az idő, amikor a mínusz öt fokban megérkezett a konda a lövés pedig eldördült. A vadász érezte, hogy lövése célba talált, de a rálövés helyén nem talált este vért, így az utánkereséssel reggelig várt. Saját elmondása szerint a vadász álmatlanul hánykolódott ágyában az éjszaka folyamán, mert a bizonytalanság és a bűntudat ólomsúllyal nehezedett rá.
Másnap Kiss Attila rátalált a csapára, amelyet egy magyar vizslával és egy fiatal tacskóval próbált kibogozni. A négylábúak körülbelül másfél kilométeren át tudták követni a sebzett sertevad nyomát, ám utána tanácstalannak bizonyultak, így Attila szakképzett utánkeresőhöz – Nagy Gábor fővadászhoz és bajorhegyi vérebéhez, Málnához – fordult segítségül. A vadászkutya hamar rálelt a csapára, amelyet két társa „szem elől” veszített, s egy igen nehéz terepen – amelyen hegyek s völgyek váltogatják egymást – végül fél kilométerrel arrébb rábukkant a sebzett vaddisznóra, amelyet a vadászoknak már nem kellett megszabadítani a szenvedésétől. Közelebbről megnézve jól látták, hogy az elejtő 30-06.-os Steyr Mannlicher puskájából távozó 11,7 grammos lövedék pontosan a vad blattja felett csapódott bele annak testébe, ám a sebet a disznó zsírja eltömítette, így a vérzés gyakorlatilag az utolsó szakaszon már megszűnt. A kansüldő zsigerelt tömege 35 kilogramm volt.
A történetnek több megszívlelendő tanulsága is lehet értelmezéstől függően. Egyrészt minden vad, így a „trófea” híján lévők is megérdemlik, hogy a sebző vadász mindent megtegyen annak érdekében, hogy őket mielőbb megváltsa a szenvedéstől. Másrészt kellő kitartással ki lehet küszöbölni egy-egy kevésbé jól sikerült elejtést, így sem anyagi kárunk nem származik az esetből – hisz a vadhús megkerül –, és a lelkiismeretünket sem kell gyötörnünk bizonytalanságok között őrlődve.
Forrás: K.M.
Újabb jelentős járványügyi fejleményről számolt be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): két, Tatabánya térségében diagnosztikai célból elejtett vaddisznóban igazolták az...
Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés fontosságáról az elmúlt években rengeteget hallhattunk. Sokak számára azonban a betegség mindeddig elsősorban a...
