Vadászati kiállításoknak is helyet adhat a bodajki Hochburg-Lamberg Kastély

A bodajki Hochburg-Lamberg Kastély a jelenlegi siralmas állapota ellenére hozzáértő kezek segítségével menthető, mert statikailag még ép. A kastély december 19-én a WHB Cégcsoporthoz került. Az új tulajdonos pedig a szakmai kihívás mellett az észszerű értékteremtés miatt döntött a felvásárlás mellett – írja a Turizmus Online.

A bodajki Hochburg-Lamberg Kastély egy közepes méretű épület, a klasszicista magyar építészet egyik jeles alkotása. Az 1830-as években épült kastély a II. világháború során megrongálódott, majd a lakosság teljesen kifosztotta, csak a falai álltak.

Hosszas előkészületek után 1962-ben új tetőzet készült, majd 1964-65-ben az Országos Műemléki Felügyelőség tervezésében és kivitelezésében turistaszállóvá alakították. Az 1990-es évek elejéig működött turistaszállóként, majd 2007-ben az önkormányzat eladta, azóta üresen áll.

A hamarosan induló felújítás után a kastély nemcsak turisztikai látványosság lesz, de az új tulajdonos tervei szerint akár vadászati és művészeti kiállításoknak is helyet adhat majd.

Forrás:erdo-mezo.hu

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések