Háromszáz pár nyári lúd költött a Kis-Sárréten

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Kis-Sárréten költenek a legnagyobb számban nyári ludak. Idén legalább háromszáz pár nevelgeti kislibáit.

A korábbi évekhez hasonlóan most is a Biharugrai- és a Begécsi-halastavakon fészkelt a legtöbb nyári lúd, de szép számban vannak az Ugrai-réten és a Sző-réten is. Egyre több vizes élőhely-rekonstrukción átesett területen megjelentek, például a Kivágási-legelőn, Kisgyantén és Mágor-pusztán. Néhány egészen kicsi időszakos vízálláson szintén költöttek: Mezőgyánban a Boglyás-réten és a Horgas-éren.

A Bihari Madárvárta melletti két kis mesterséges tavon és környékén is vezetgetik már fiókáikat. Sok turista éppen azért tér vissza hozzánk évről-évre, hogy gyönyörködjön ebben a látványosságban. A Madárvárta közelében élő nyári ludak hamar megbizonyosodnak arról, hogy nem kell tartaniuk az embertől, ezért egészen közel engedik magukhoz.

Idén a hosszúra nyúlt tél miatt kicsit később jelentek meg az első fiókák, többségük április 10-20 között kelt ki. Az első apróságot május 1-én figyeltük meg. A párok többsége 4-6 fiókát nevel.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

Megosztás

További hírek

Fordulat az ASP hazai történetében: először jelent meg házi sertésállományban Magyarországon

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés fontosságáról az elmúlt években rengeteget hallhattunk. Sokak számára azonban a betegség mindeddig elsősorban a...

Gondosan őrzött genetika, Piet du Toit-tal vadásztam

  A csapat felszerelését szállító öreg Bedford terepjárók porfelhőt hagyva maguk után ütemesen robogtak úticélunk, az Otjisauna vadászfarm felé. A...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.