Megújult hazánk első erdei tornapályája

Felavatták a Soproni Parkerdő mintegy 2 km hosszú 20 állomásból álló erdei tornapályáját. Az 1971-ben – az országban elsőként – megépült pálya a felújítás során egész évben működő éjszakai világítást, és új fitnesz eszközöket kapott.

Meggyőződésem, hogy a mai, urbanizálódott és a természetes környezetétől mindinkább elszakadó ember számára az erdő rendkívül fontos, pótolhatatlan – hangsúlyozta avatóbeszédében Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. A soproni parkerdő munkatársai különös figyelmet fordítanak arra, hogy megóvják a rájuk bízott erdőt. Nélkülük és a hozzájuk hasonló elhivatott erdészek nélkül nem valósíthatnánk meg az állami erdőgazdaságok közjóléti és turisztikai aktivitásának növelését, amely tárcánk kiemelt céljai között szerepel – tette hozzá az államtitkár.

A közjóléti szolgáltatások ellátása az erdészetek kiemelt feladatai közé tartozik. Ennek köszönhetően az elmúlt 2 évben több mint 7 milliárd forint összegben valósultak meg olyan beruházások, amelynek eredményeként turistaházak, túraútvonalak, kerékpárutak épültek. Ezek a fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdővel minél több természetbarát ismerkedhessen meg.

_DSC4462_3000x2002

Forrás: FM Sajtóiroda

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések