A majmok is használnak szótagokat

Jobban hasonlíthat a majmok kommunikációja az emberéhez, mint azt eddig hitték. A fehérpamacsos selyemmajmok hangképzéskor az emberhez hasonlóan szótagokat használnak.

A Tübingeni Egyetem kutatói szerint a fehérpamacsos selyemmajmok füttyszerű hangja nem egyetlen hosszú hang. Sokkal inkább sok rövid alkotóelemből áll. Steffen Hage szakértő vezetésével a neurobiológusok munkájuk során feljegyezték az egyedek kaffogásait és füttyögő hangjait. A majmokat szabálytalan időközönként megzavarták.

Azt tapasztalták, hogy a majmok megszakították a sipítozást, amikor zavarták őket. Azonban nem tetszőleges helyen, hanem mindig csak meghatározott pontokon. A szakértők szerint a hangképzésnek ezek a legapróbb egységei, és ritmikus előállításuk által a majmok agyában adottak az emberi beszéd előfeltételei. Ha az emberek beszélnek, a mondanivaló ugyanúgy a legkisebb alkotóelemekből tevődik össze.

Az emberek másodpercenként átlagosan 5-10 szótagot képeznek. A fehérpamacsos selyemmajmok pedig másodpercenként 7-8 alkotóelemre képesek. A kutatások szerint a fehérpamacsos selyemmajmok az emberhez hasonlóan meghatározott ritmusban formálnak hangokat.

A tudós szerint ez a ritmus evolúciós szempontból elengedhetetlen a nyelv kifejlődésének útján. A majmokkal végzett kutatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberi nyelv eredetét és jellemzőit jobban megértsük.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések