Clevelandi magyarok – Vadász Ebéd

Március 11-én, vasárnap a Szent Imre templomban került megszervezésre a mára már hagyománnyá vált Vadász Ebéd. Az idén is a Megyimóri házaspár vállalta a főszakács szerepét erre a jeles alkalomra. A Szent Imre templom dísztermét most is a rendezvényhez illően ékesítették vadász trófeákkal – olvasható a clevelandi Bocskai Rádió honlapján.

Forrás: Bocskai Rádió
Forrás: Bocskai Rádió

Előételnek pirított kenyéren szarvas húst és paradicsomos húsgombócokat kínáltak, majd a salátát, őzből készült babgulyás követte. A főfogásként pedig vadászmódra készült őz hús került felszolgálásra, rizs körettel. A vendégek ízlés szerint választhattak a vörös és fehér borok között, majd desszertnek rigójancsi került minden vendég asztalára.

Megyimóri Mária a hagyományos vadász ebéd keletkezéséről elmondta, hogy 1996-ban indult adomány gyűjtésként a cserkészek számára, amikor Magyarországra készültek a Világ Falu Fesztiválra. A rendszeres ebédek hagyománya szünetelt, amíg a templom be volt zárva, de András atya érkezésével tavaly újraindult sokak örömére – hallhatjuk a Bocskai Rádió adásában.

Fábián Károly elmondta, megtiszteltetés volt számukra Megyimóri János felkérése, hogy ők szolgáltassák a húst erre az ebédre. Fiával, Andrással és barátjával, Mészáros Lászlóval dél Ohióban ejtették el a három fehérfarkú szarvast.

Forrás: Bocskai Rádió
Forrás: Bocskai Rádió

Károly büszkén mutatta, hogy a februári Magyar VADÁSZLAP-ban megjelent róla egy cikk, mely utolsó hazai látogatása alkalmával készült egy fácán vadászat után.

Érdemes megnézni a felvételeket:

Forrás: Bocskai Rádió

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések