Vadátjáró épül

Teljesen lezárják a 21-es főutat a következő két hétvégén Tar és Mátraverebély között, a forgalmat elterelik, mert az épülő vadátjáró acéltartóit emelik be – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint július 13-án 22 órától várhatóan vasárnap 22 óráig, valamint a következő hétvégén a főúttal párhuzamos 21167-os jelű úton lehet majd közlekedni a két település között. A szakaszon útszűkületre kell számítani, de a folyamatos forgalom biztosítva lesz – tették hozzá.

A társaság kitért arra, hogy folytatódnak a 21-es főút építési munkái. Bátonyterenyén a téglagyári és a Jászai Mari úti csomópont kialakítását végzik.

Bátonyterenye külterületén a főúti híd építése miatt június végén átterelték a forgalmat a Bükk-völgyi-patak feletti új hídra és az elkészült terelőútra. Utat és gyalogos-aluljárót építenek a sámsonházi bekötőút mellett, a mátraverebélyi csomópont előtt rézsűkészítéssel párhuzamosan töltést emelnek.

A 21-es főutat öt szakaszon, összesen 26,1 kilométer hosszúságban építik át kétszer kétsávossá; a kivitelezés az ütemterv szerint halad, így várhatóan 2019 tavaszán fejeződhetnek be a munkálatok Nógrád megyében.

Forrás: MTI

 

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések