Kassai emlékmozdony

A Kassai Gyermekvasút végállomásán vasárnap, a helyi Vasút napja ünnepségen adták át a Miskolc nevet viselő emlékjárművet. A kéttengelyes, cseh gyártmányú dízelmozdony – normál nyomközű kivitelben ugyan, de – azonos a Kassai Gyermekvasúton közlekedő 1000 mm nyomtávú mozdonyokkal. A kiállított járművel, illetve annak szimbolikus elnevezésével arra a szoros együttműködésre is fel akarják hívni a figyelmet, ami a határon átnyúló Interreg program révén a miskolci Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal közösen valósul meg.

Mint ismert, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Kassai Gyermekvasúttal közös pályazata támogatást nyert el különféle fejlesztésekre az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban. Kassán többek között befejezik az indulóállomás felvételi épületét, egy új
kitérővágányt építenek és felújítanak egy dízelmozdonyt. Miskolcon szintén az
indulóállomás újul majd meg, illetve épül egy új személykocsi az erdei vasút
számára. A partnerség jegyében utóbbi a Kassa nevet viseli majd. A 2019.
december 31-ig tartó, „RailGate – Keskeny nyomközű vasutak, mint attrakciók és
kapuk a természetre” elnevezésű szlovák-magyar program összköltségvetése
megközelíti az 580 ezer eurót.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések