Névadóhoz méltó vizslaverseny Hevesben

Október 19-én, a hatvani Aranyfácán Vadásztársaság területén rendezték meg az I. Zádor Oszkár Emlékversenyt. Az Országos Magyar Vadászkamara Heves Megyei Területi Szervezete és a Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesületének (MDMTE) közös szervezésében. Az eseményen jelen volt Polónyi György OMVK Heves megyei elnöke, Kovács István János titkár és Horványi Jenő, a kinológiai bizottság elnöke, a korrekt bírálatért pedig Balázs István vezetőbíró, dr. Madléna András és Pomázi Ágoston felelt. Az ötletgazdák fontos célkitűzése volt – a mindenes vadászkutyák megismertetése és bemutatása mellett – a különböző fajtagondozó klubok összefogásának erősítése is. Az idei, szűk létszámkeretbe négy fajtagondozó egyesületet hívtak meg, amit a jövő évre vonatkozóan szeretnének majd bővíteni.

Az esemény, bár a tavalyi évben megtartott Szent Hubertus verseny folytatásának tekinthető, idén az egykoron a Mátrában és környékén tevékenykedő erdész-vadász nevét vette fel, ezzel a jeles erdő- és vadgazda emléke előtt kívántak tisztelegni. Zádor Oszkár egész életét szeretett erdeinek szentelte, nyugdíjas éveit a Galyatető közelében lévő Rudolf-tanyán töltötte. Az emlékversenyt követően a meginvitált Zádor család és legjobb barátja, Balázs József visszaemlékezése segített megidézni a kivételes személyiségű szakember életét.

Zádor Oszkár 1929-ben végzett az esztergomi Magyar Királyi Erdőgazdasági Szakiskolában, majd hosszú ideig Szilvásváradon dolgozott, vadászmesterként, ahonnan az államosítás miatt áthelyezték. Későbbi pályájának fontos fejezetét Parád és Parádsasvár környéke jelentette. Ezekre a Fényespusztán töltött, főként német vendégek fogadásával töltött évekre emlékezett vissza lánya, Edit, az édesapjáról folytatott beszélgetés során. Nagy örömmel elevenítette fel a vadászatok utáni jó hangulatú, hegedűszótól hangos ünnepléseket is. Mint elmondta, Zádor Oszkár nagyon jó közösségépítő és -összetartó személyiség volt, aki mindenkivel megtalálta a közös hangot. A család férfi tagjai (így fia, unokája és dédunokája) nem csak a Zádor Oszkár nevet vitték tovább, tiszteletből, de fia ugyancsak erdőmérnök lett.

A család barátja, Balázs József – aki tíz éven át járta Oszkárral a cserkelőutakat – lelkesen, néha meghatódottan, könnyes szemmel emlékezett a kedves vadászcimborára. Kérdésemre, hogy mi az, ami Zádor Oszkár szemléletéből, hozzáállásából napjaink puskaforgatói számára követendő példaként szolálhat, József egy hajdanán felé intézett intelemmel válaszolt: „Jóskám, a vadászember ne legyen hivalkodó. Magatartásával, megjelenésével mindig adja meg a vadnak és vadásztársainak járó tiszteletet. Mindenkivel kedvesen beszéljen és segítőkész legyen.”

Az ikonikus megjelenésű „Oszkár bácsi” iránti tiszteletből, halála után családja megalapította a Zádor Oszkár Baráti Társaságot, a Heves megyei vadászkamara pedig minden évben kiosztja a nevét viselő emlékplakettet. Az egykori szakember szellemi hagyatékának ápolására a Rudolf-tanyán emléktáblát is elhelyeztek, ezen kívül Balázs József még egy kis szobrot is faragott barátjáról, melynek történetét megosztotta a jelenlévőkkel: 1985-ben Zádor Oszkár segített neki terítékre hozni első őzbakját és az elejtést még feledhetetlenebbé téve, saját kezűleg készített hozzá ajándékba neki egy trófea-alátétet. Ezért aztán – hálája jeléül – esztendővel a kísérője halála után elkészítette ezt a kis szobrocskát.

A versenyen alapvetően jól teljesített mind a tizenhárom résztvevő, bár a lövés utáni munka bírálata a legtöbb esetben elmaradt, mivel nem sok fácán került puskavégre a nap folyamán. Abban mindenki egyetértett, hogy az ebek felkészültsége általánosságban megfelelő volt és derekasan helyt állt minden négylábú és vezetője ezen a nyárutót idéző napon.

Az első helyezettnek járó díjat ifjabb Zádor Oszkár nyújtotta át, melyet végül – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét Király Gergő József vihetett haza, aki Magasparti Rutinus Golgota nevű rövid szőrű magyar vizslájával megnyerte a versenyt.

A díjkiosztót követően a győztes elmondta, hogy 2013-ban kezdett kutyázni, Golgota apjával, Magasparti Rutinos Amperrel, akivel a 2016-ban rendezett hortobágyi I. Szent Hubertus versenyt megnyerte. Golgota, apjához hasonlóan, igazán tehetséges, hiszen tavaly, amikor 15 hónaposan a tanulás és tapasztalás céljából elhozta ide, az Aranyfácán Vadásztársaság rendezvényére, rögtön elhódította az első helyet. A jövőbeni terveit illetően hozzátette, a Mindenes Vizsla Vizsgára készül, ahol igyekszik majd bebizonyítani, hogy a magyar vizsla mindenes munkakutyaként, apró-, illetve nagyvadas területen is kiválóan helytáll. „Izbégi Vadász Kennel” néven – Golgota kiváló vérvonalát tovább örökítve – szeretne a tenyésztői munkába is belefogni.

A második helyet Molnár Zsolt szerezte meg, Brina nevű angol szetterjével, a harmadik helyen pedig Kisari Róbert és Nimród nevű rövid szőrű magyar vizslája végzett.

Az eseményt a terítékek mellett felhangzó kürtszó, a vadászrész kiosztása, majd egy közös vacsora zárta, melyen a jelenlévők egyöntetűen megállapították: nem a teríték nagysága, hanem a baráti hangulatban megrendezett, korrekt bíráskodás mellett zajló verseny miatt lesz emlékezetes ez a névadóhoz méltó rendezvény.

 

DSC_0829 DSC_0814 DSC_0810 DSC_0773 DSC_0772 DSC_0642 DSC_0670 DSC_0688 DSC_0733 DSC_0608 DSC_0584 DSC_0557 DSC_0541 DSC_0530 DSC_0471 DSC_0476 DSC_0488 DSC_0492 DSC_0515 DSC_0882 DSC_0878 DSC_0833

Megosztás

További hírek

Jávorszarvas állományfelmérés Svédországban

Nem csak becsülik a vadat – így követik a jávorszarvas-állományt Svédországban

Svédországban a jávorszarvas-állomány felmérésének egyik fontos eleme közvetlenül a vadászok megfigyeléseire épül. Az úgynevezett Älgobs rendszerben a vadásztársaságok az első...

Rendőrök és erdészek segítettek az Őrségben eltévedt idős asszony megtalálásában

Vadászok is segítettek az erdőben eltévedt idős asszony keresésében

Rendőrök, vadászok, erdészek és természetvédelmi szakemberek összefogásának köszönhetően épségben került elő egy 92 éves asszony, aki gombászás közben tévedt el...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.