Névadóhoz méltó vizslaverseny Hevesben

Október 19-én, a hatvani Aranyfácán Vadásztársaság területén rendezték meg az I. Zádor Oszkár Emlékversenyt. Az Országos Magyar Vadászkamara Heves Megyei Területi Szervezete és a Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesületének (MDMTE) közös szervezésében. Az eseményen jelen volt Polónyi György OMVK Heves megyei elnöke, Kovács István János titkár és Horványi Jenő, a kinológiai bizottság elnöke, a korrekt bírálatért pedig Balázs István vezetőbíró, dr. Madléna András és Pomázi Ágoston felelt. Az ötletgazdák fontos célkitűzése volt – a mindenes vadászkutyák megismertetése és bemutatása mellett – a különböző fajtagondozó klubok összefogásának erősítése is. Az idei, szűk létszámkeretbe négy fajtagondozó egyesületet hívtak meg, amit a jövő évre vonatkozóan szeretnének majd bővíteni.

Az esemény, bár a tavalyi évben megtartott Szent Hubertus verseny folytatásának tekinthető, idén az egykoron a Mátrában és környékén tevékenykedő erdész-vadász nevét vette fel, ezzel a jeles erdő- és vadgazda emléke előtt kívántak tisztelegni. Zádor Oszkár egész életét szeretett erdeinek szentelte, nyugdíjas éveit a Galyatető közelében lévő Rudolf-tanyán töltötte. Az emlékversenyt követően a meginvitált Zádor család és legjobb barátja, Balázs József visszaemlékezése segített megidézni a kivételes személyiségű szakember életét.

Zádor Oszkár 1929-ben végzett az esztergomi Magyar Királyi Erdőgazdasági Szakiskolában, majd hosszú ideig Szilvásváradon dolgozott, vadászmesterként, ahonnan az államosítás miatt áthelyezték. Későbbi pályájának fontos fejezetét Parád és Parádsasvár környéke jelentette. Ezekre a Fényespusztán töltött, főként német vendégek fogadásával töltött évekre emlékezett vissza lánya, Edit, az édesapjáról folytatott beszélgetés során. Nagy örömmel elevenítette fel a vadászatok utáni jó hangulatú, hegedűszótól hangos ünnepléseket is. Mint elmondta, Zádor Oszkár nagyon jó közösségépítő és -összetartó személyiség volt, aki mindenkivel megtalálta a közös hangot. A család férfi tagjai (így fia, unokája és dédunokája) nem csak a Zádor Oszkár nevet vitték tovább, tiszteletből, de fia ugyancsak erdőmérnök lett.

A család barátja, Balázs József – aki tíz éven át járta Oszkárral a cserkelőutakat – lelkesen, néha meghatódottan, könnyes szemmel emlékezett a kedves vadászcimborára. Kérdésemre, hogy mi az, ami Zádor Oszkár szemléletéből, hozzáállásából napjaink puskaforgatói számára követendő példaként szolálhat, József egy hajdanán felé intézett intelemmel válaszolt: „Jóskám, a vadászember ne legyen hivalkodó. Magatartásával, megjelenésével mindig adja meg a vadnak és vadásztársainak járó tiszteletet. Mindenkivel kedvesen beszéljen és segítőkész legyen.”

Az ikonikus megjelenésű „Oszkár bácsi” iránti tiszteletből, halála után családja megalapította a Zádor Oszkár Baráti Társaságot, a Heves megyei vadászkamara pedig minden évben kiosztja a nevét viselő emlékplakettet. Az egykori szakember szellemi hagyatékának ápolására a Rudolf-tanyán emléktáblát is elhelyeztek, ezen kívül Balázs József még egy kis szobrot is faragott barátjáról, melynek történetét megosztotta a jelenlévőkkel: 1985-ben Zádor Oszkár segített neki terítékre hozni első őzbakját és az elejtést még feledhetetlenebbé téve, saját kezűleg készített hozzá ajándékba neki egy trófea-alátétet. Ezért aztán – hálája jeléül – esztendővel a kísérője halála után elkészítette ezt a kis szobrocskát.

A versenyen alapvetően jól teljesített mind a tizenhárom résztvevő, bár a lövés utáni munka bírálata a legtöbb esetben elmaradt, mivel nem sok fácán került puskavégre a nap folyamán. Abban mindenki egyetértett, hogy az ebek felkészültsége általánosságban megfelelő volt és derekasan helyt állt minden négylábú és vezetője ezen a nyárutót idéző napon.

Az első helyezettnek járó díjat ifjabb Zádor Oszkár nyújtotta át, melyet végül – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét Király Gergő József vihetett haza, aki Magasparti Rutinus Golgota nevű rövid szőrű magyar vizslájával megnyerte a versenyt.

A díjkiosztót követően a győztes elmondta, hogy 2013-ban kezdett kutyázni, Golgota apjával, Magasparti Rutinos Amperrel, akivel a 2016-ban rendezett hortobágyi I. Szent Hubertus versenyt megnyerte. Golgota, apjához hasonlóan, igazán tehetséges, hiszen tavaly, amikor 15 hónaposan a tanulás és tapasztalás céljából elhozta ide, az Aranyfácán Vadásztársaság rendezvényére, rögtön elhódította az első helyet. A jövőbeni terveit illetően hozzátette, a Mindenes Vizsla Vizsgára készül, ahol igyekszik majd bebizonyítani, hogy a magyar vizsla mindenes munkakutyaként, apró-, illetve nagyvadas területen is kiválóan helytáll. „Izbégi Vadász Kennel” néven – Golgota kiváló vérvonalát tovább örökítve – szeretne a tenyésztői munkába is belefogni.

A második helyet Molnár Zsolt szerezte meg, Brina nevű angol szetterjével, a harmadik helyen pedig Kisari Róbert és Nimród nevű rövid szőrű magyar vizslája végzett.

Az eseményt a terítékek mellett felhangzó kürtszó, a vadászrész kiosztása, majd egy közös vacsora zárta, melyen a jelenlévők egyöntetűen megállapították: nem a teríték nagysága, hanem a baráti hangulatban megrendezett, korrekt bíráskodás mellett zajló verseny miatt lesz emlékezetes ez a névadóhoz méltó rendezvény.