Madárinfluenza Hajdú-Biharban

A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy nagy létszámú, mintegy 115 000-es állományú kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki, amely a baromfifélékre veszélyes.
A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, így többek között már elkezdték a fertőzött állomány felszámolását, valamint kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.
A betegség megjelenésében valószínűleg a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet. A baromfikat jelenleg is kötelező teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni, az almot szintén úgy kell tárolni, hogy ahhoz a vadon élő rokonaik ne férjenek hozzá. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással, a fokozott kockázat miatt azonban már most érdemes az állományok zártan tartásáról is gondoskodniuk a gazdáknak – olvasható a Nébih közleményében.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.