Díszteremtől a tópartig – ilyen volt a sohollári Vadásznap

Aranysakál, szarvasgazdálkodás, bőgő zalai bikák – így zajlott az vadászati konferencia, amit másnap az 28. Országos Vadásznap követett Soholláron.

Augusztus utolsó péntekén Zalaegereszegen, a város díszterme adott otthont annak a konferenciának, ahol végre mertünk olyan témákat feszegetni, mint az aranysakál pusztítása, vagy a zalai gímállomány körül felmerülő kérdések.

Horváth Mihály, a hazai sakálvadászat leghíresebbje, kiváló előadásában mutatta be azt a megfigyelését, miszerint az aranysakál – az eddigi feltételezésekkel ellentétben – bizony előszeretettel decimálja a nagyvadállományt, különösképp a dámét. Ez Lábodon olyannyira így volt, hogy mielőtt nekiláttak a toportyán gyérítésének, szinte nem volt borjú a területen. Aztán a kitartó munka meghozta a gyümölcsét és a tapasztalatokat is:

• egyre közelebb merészkednek a lakott területekhez, akár 50 (!) méterre is,
• holdvilágban ki sem érdemes rájuk ülni, de a rossz látási viszonyt sem szeretik, valamint a vihartól félnek,
• a szuka mindig óvatosabb a kannál, ezért igyekezzünk előbb a nőstényt terítékre hozni, máskülönben nem fog sikerülni a dublé.

A zalai gímszarvasról Hopp Tamás, a Zalai Gímszarvasért Alapítvány kuratóriumának elnöke mesélt a hallgatóságnak. Előadásából – a számok mellett maradva – kiderült, hogy még 70%-os hasznosítás mellett is nő az állomány, valamint a híres hahóti bika valóban 17,4 kilogrammos! Ha ez nem lenne elég, tovább árulkodik a megye gímbikáriól az az adat, hogy a magyar ranglistán 50-ből 21 Zalában került terítékre.