Országos Bajnokság Kemenesmagasiban

Első alkalommal rendezték a vasi község közelébe található Stüszi lőtéren a Magyar Sportlövők Szövetségének (MSSZ) Vegyes korong Országos Bajnokságát július 10-én. A lőtér lombos fákkal, játszótérrel körülvett gyermekbarát környezete rengeteg nézőt vonzott. Rekord számú nevező (7 egyesület 50 versenyzője) vett részt a megmérettetésen, méghozzá olyan vadászok, akik egyben MSSZ rajtengedéllyel rendelkező sportlövők is – ez ugyanis a részvétel feltétele volt. Nagy Péter szakágvezető és Baracskai Zoltán házigazda a Magasi Tölgy LSE elnöke köszöntötte a résztvevőket, és közösen részletes tájékoztatást adtak a 100 korongos verseny szabályairól.

A nap végén valamennyi kategóriában Országos Bajnokot hirdettek, és új országos csúcs is született. Férfi kategóriában – szoros versenyben – immár harmadszor védte meg Országos Bajnok címét Zöldág János (Köszolg SC), Baracskai Zoltán pedig szervező-házigazda teendői ellátása mellet is másodikként végzett. Az 55 év feletti és a junior kategóriában szétlövés döntött a helyezések sorrendjéről.

A verseny szervezőinek szándéka szerint nem egyszerűen csak a szövetségen belül tevékenykedő „Vadászlövész szakág” sportlövőiről van szó. Párhuzamot kívánnak vonni a vadászattal, ezért náluk fontos szempont a hagyományok tisztelete, a múlt megismertetése a fiatalokkal, és kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az utánpótlásnevelésnek.

Simon Szabolcs tudósítása.

Megosztás

További hírek

Jávorszarvas állományfelmérés Svédországban

Nem csak becsülik a vadat – így követik a jávorszarvas-állományt Svédországban

Svédországban a jávorszarvas-állomány felmérésének egyik fontos eleme közvetlenül a vadászok megfigyeléseire épül. Az úgynevezett Älgobs rendszerben a vadásztársaságok az első...

Rendőrök és erdészek segítettek az Őrségben eltévedt idős asszony megtalálásában

Vadászok is segítettek az erdőben eltévedt idős asszony keresésében

Rendőrök, vadászok, erdészek és természetvédelmi szakemberek összefogásának köszönhetően épségben került elő egy 92 éves asszony, aki gombászás közben tévedt el...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.