Vadászok a szemét ellen

Az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete április 9-re hirdette meg nagyszabású szemétszedési akcióját, amelyhez sok vadászatra jogosult csatlakozott. Az akció során sajnos rengeteg szemetet sikerült összegyűjteni a műutak melletti erdősült részekről.

A Magyar VADÁSZLAP munkatársaiként mi is részt vettünk a gyűjtögetésben és szomorúan konstatáltuk, hogy a kedves autózók előszeretettel hajigálják ki menet közben a vezetés közbeni fogyasztás melléktermékeit. A top 3-ban szerepel a sörös és energiaitalos doboz, valamint a röviditalos üveg.

Tehát a gépkocsival közlekedők leginkább iszogatni szeretnek vezetés közben. De érdekességként előfordult ültetőlapát, fél pár cipő, ágymatrac tollpárnával és rengeteg autóalkatrész. De a képek tanúsága szerint autógumiból és kibelezett hűtőszekrényből sem volt hiány.

Ennek tükrében érdekes, hogy mi vadászok vagyunk a rosszak, akik tennénk a vad és élőhelyének védelme érdekében, ugyanakkor azok, akik tonnaszámra hordják ki a hulladékot vadfajaink élőhelyére semmilyen retorzióban nem részesülnek. Tehát örvendetesek ezen akciók, de az a legnagyobb probléma, hogy vannak olyanok, akik miatt szervezni kell ilyen napokat!

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések