Október 1-től indul a rókák vakcinázása

Október elejétől indul a rókák veszettség ellen történő vakcinázása – áll a Nébih közleményében.
A vakcina tartalmú csalétekkel történő immunizálás a keleti és déli országrészeket érinti. A csalétket kisrepülőgépekből szórják ki az érintett területekre, ezért egyes térségekben legeltetési tilalom és ebzárlat lesz.

Habár hazánkban a sikeres immunizálási programnak köszönhetően 2017 óta egyáltalán nem mutatták ki a vírust Magyarországon, szomszédainkban, Romániában és Ukrajnában még rendszeres a betegség előfordulása. Ezért is fontos, hogy az ezen országokkal határos megyékben minél több róka vegye fel a védettséget nyújtó vakcinát.

Az immunizálási program eredményességét az elejtett rókák vizsgálatával monizorozza a Nébih.
Fontos szerepe van az immunizálásnak abban, hogy megőrizzük Magyarország, a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) által 2021 tavaszán elismert veszettségtől mentes státuszát.

Arról, hogy a legeltetési tilalom és az ebzárlat melyik térségben mikor kerül bevezetésre, az érintett települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot. Emellett a külterületeken plakátok intik fokozott figyelemre az arra járókat – írják a Nébih weboldalán.

A fényképen látható, melyik térségben mikorra tervezik a vakcinázás végrehajtását.Forrás: Nébih

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések