fbpx

Vaddisznó kószált a Margitszigeten, három lövéssel sikerült elejteni

Tegnap, azaz január 4-én délután fél 5 körül írta meg hivatalos közleményében, hogy több bejelentés érkezett hozzájuk, miszerint egy nagy termetű vaddisznó kószál a Margitszigeten. A hatóság lezárta a jármű- és gyalogosforgalmat a járókelők biztonsága érdekében, emellett értesítették az illetékes vadásztársaságot is.

Ezután nem sokkal fel is oldották a forgalomkorlátozást, mivel a helyszín átvizsgálása során nem találták az állatot, így azt feltételezték, hogy az egyébként remekül úszó vad már kiúszott a szigetről.

Mint utólag kirderült, a helyszíni járőrök jól tették, hogy maradtak, hiszen este hét óra környékén a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának munkatársai jelentették, hogy a vaddisznót az illetékes vadász három lövéssel leterítette, a tetem pedig a Pest felőli oldalon elmerült a folyóban.


A videó a Telex honlapjára került fel a vaddisznóról. 

Egyébként a vaddisznó körülbelül 150 kilogrammot nyomott. Több kommentelőben felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet, hogy egy vadász csak három lövéssel tudta leteríteni az állatot. Erre valószínűleg a helyes válasz az, hogy az illetékes nem ólom, hanem a személy- és vagyonvédelem miatt műanyag lövedéket használt, ami benn marad a vadtestben, vagy ha keresztül is megy rajta, azonnal szétkenődik a betonon a gurulatkapás veszélye nélkül.

Legutóbb akkor kaptak nagy figyelmet a belterületi vaddisznók, amikor a János Kórház közelében tanyázó kondát lőtte ki az illetékes vadász. Ezzel kapcsolatban jelent meg interjú a Magyar VADÁSZLAP 2022. augusztusi számában, amiből megtudhattuk, hogy zajlik egy ilyen ,,vadászat”, és hogy a biztonság és az elejtés jogszerűsége nem lehet kérdés egy ilyen esetben.

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések