Vadásznapon Erdélyben

A székelyföldi vadászok találkozójának Tusnádfürdő adott otthont 2023. október 21-22-én, amelyen az Országos Agarász Egyesület tagjai nagy örömmel vettek részt. A hagyományos rendezés szerint a szombat a vadászoké és a nagyközönségé volt, vasárnap pedig szakmai eszmecserén vitatták meg a legégetőbb problémát, a medve okozta vadgazdálkodási gondokat, feladatokat.

Az ünnepélyes megnyitó a Székely Vadászkürt Egyesület szignáljával vette kezdetét, amely után terítékre tették az előző nap elejtett gímbikát, majd zászlóikkal bevonultak a vadásztársaságok. Ezután Rafain Zoltán a helyi Szent Anna Vadásztársaság vezetője köszöntötte a vendégeket.

A nagyszínpadon délelőtt egymást váltották az előadók, köztük magyarországiak is, miközben megkezdődött a társaságok közötti főzőverseny. Délután került sorra a magyar agár fajtabemutató és az agárfuttatás, melyet a főzőverseny díjátadója, majd a szarvasbőgő verseny követett. A tusnádkörnyéki hegyek őszi pompába öltözve adtak körítést a remek időben megrendezett, jó hangulatú programnak.

Országos Agarász Egyesület

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések