Az első nyári hónapunkban már sok esetben beköszöntenek a hőségnapok is. Egyre ritkábban ugyan, de esőben is lehet részünk. A mezei élőhelyeken akkora a takarás, hogy apróvaddal sok esetben csak hajnalban és este találkozunk. Kikeltek az első fácán- és fogolycsibék is, amelyek a takarást adó növényzetben keresik a rovarokat, lárvákat. Ha az életük első négy hetében nem jutnak elegendő állati fehérjéhez, akkor pusztulásra vannak ítélve. Ezért nagyon fontos a szegélyek, füves mezsgyék megőrzése, legalább a csibenevelés időszakára. Sajnos a gazdák igyekeznek minél nagyobb területeket növénymentesen tartani.
Azokon a területeken, ahol nincs természetes vízforrás az apróvad számára, érdemes hordós önitatókat kihelyezni. 5-6 ezer forintból megépíthető egy 150 liter víz befogadására alkalmas itató, ami egyszerű úszószelep segítségével adagolja a vizet és könnyen tisztán tartható.
Júniusban a legtöbb kaszálót elkezdik betakarítani és rengeteg apróvad kerül a pengék közé. Sok esetben a sarjúfészken kotló fácántyúkok is a kaszák alatt pusztulnak el. Nem beszélve arról, hogy a rovartáplálék egyik napról a másikra megszűnik. Ezért érdemes megbeszélni a gazdákkal, hogy kártérítés ellenében hagyjanak rovar- és apróvadmentő sávokat. A kaszálást pedig belülről kifelé haladva végezzék, ami nem kerül pénzbe.
A dolmányos varjak – amennyiben tudtak fiókát nevelni – a hónap közepétől már tanítják repülni a fiatalokat. Akik ilyenkor próbálkoznak a Larsen-csapdákkal, csak azt fogják elérni, hogy az öregek megtanítják a csapdák elkerülését. Ilyenkor már a puskáé a főszerep. Lehetőleg az öreg madarakat kell először elejteni. Jó szolgálatot tesznek ilyenkor a vészhangokat adó varjúsípok.
A kölyökrókák – ha még vannak – kiköltöznek az elbolhásodott kotorékból a legközelebbi gabona- vagy napraforgótáblába, ahonnét némi időráfordítással elejthetők. Gyorsabb megoldás, ha a „játszótér” környékét 4-5, kisméretű hattyúnyakkal körbetelepítjük, miután a szukát elejtettük. Ha elérhetetlen helyen találjuk a családot, akkor a magas fűben vagy gabonában kaszálni kell egy szobányi méretű foltot és megvárni, míg birtokba veszik hajnali szárítkozás céljából.
Ha valaki fácánnevelésre vállalkozik, ebben a hónapban nevelési módtól függően el kell kezdeni az előkészületeket a csibék vagy előnevelt madarak fogadására. A kotlós ládák kihelyezésének nyomvonalán érdemes sávokat kaszálni, mert mire kikerülnek a csibék, friss növényzetben tudnak bogarászni.
Ha júniusig sikerült alacsony szintre vinni a ragadozóállományunkat, esetleg megmenteni a fészkeket, nyugalmat biztosítani, akkor ebben a hónapban már nyugodtabban alhatunk. (Egy keveset…)
***
Június, a „búzás disznók” hava. Szerencsére a mezőgazdák nagy része már átállt az úgynevezett szálkás fajták termesztésére, amelyik még nem, az is hamarosan át fog – beszéljünk az ország bármely részéről –, hacsak nem feltett szándéka, ne adj’ Isten bekalkulált költsége a vadkár igénylése (csak mert ilyenről is hallottunk már). Tapasztalat, hogy ugyanazon a helyen, míg a tarbúzában 100 százalékos kárt tapasztalhatunk, addig szálkás búzával jelentősebb kártétel nélkül megúszhatjuk a dolgot. Nem azt mondom, hogy nem megy bele, mert belemegy, minden este megjelennek a disznóink, csámcsogják, bagózzák azt, mégsem keletkezik jelentősebb kártétel a búzánkban. Minden bizonnyal – bár az illata, íze kétséget kizáróan mágnesként húzza a disznót – a hosszú, hegyes toklásza kifejezetten kellemetlenül szúrhatja a száját, torkát. Hogyha valaki készített már sertéspestis-monitoringra mandulamintát ilyen búzánál lőtt disznóból, az minden bizonnyal tapasztalhatta, hogy a disznó mandulája tele volt a fentebb említett toklászokkal. Zabnál nem ez a helyzet, ott még nem találták ki azt a fajtát (legalább is én nem tudok róla), amit ne szeretne a disznó. Itt még nehezítő körülmény, hogyha csapadékos a tavasz, a tápanyagutánpótlást is megkapta a tábla tisztességesen, akkor oly magasra nőhet, hogy még a szarvas is alig van ki belőle, nehezítve ezzel a vadkárelhárító vadászatot.
Kukoricáink – ha sikerült az előző két hónapban a túráskárt elkerülnünk – ebben a hónapban már (és még) nemigen vannak kitéve disznók által okozott kártételnek, annál inkább a szarvasénak, ugyanis ilyenkor ők előszeretettel „húzzák” ki a közepét az éppen térdig-hasig érő kukoricának. Bizonyára sokan hallottuk már júniusi búzaőrzés idején, hogy a szomszéd kukoricatábla „nyikorog”. Nos, ez a hang az, amit a vadgazda, de legfőképp a mezőgazda nem hallgat szívesen.
Napraforgónál is hasonló a helyzet, a szarvas előszeretettel csipegeti azt keléstől egészen bimbós állapotáig.
Vadkárelhárítási teendőinket búzánál és zabnál vadászati tevékenységgel – esetleg vadászat kombinálva kémiai vadriasztószerekkel – tisztességesen lehet végezni (ugyebár itt leginkább a disznó kártételéről beszéltünk), míg kukoricánál és napraforgónál más a helyzet. Egyrészt – bár a törvény ma már engedi a tavalyi borjak júniusi vadászatát – én nemigen vagyok híve a bőgés előtt egy-két hónappal való szarvas-abajgatásnak, másrészt pedig ezen kártételek általában nem világosban, hanem legtöbb esetben éjszaka történnek, és mint tudjuk, a gímszarvas vadászata kizárólag napkelte előtt egy órával kezdődhet, és legkésőbb napnyugta után egy órával be kell fejeznünk azt. Éjszaka mind holdvilágnál, mind fegyverlámpával, mind egyéb „segédeszközzel” tilos! Így a szarvas távoltartására maradt a megfelelő vadföldművelés (amivel már korábban foglalkoztunk), a kémiai vadriasztószerek, és egyéb mechanikai huncutságok (például gázágyú, villanypásztor) használata.
A következő télre is gondolván, ha van tisztességes lucernaföldünk, annak már a második kaszálása esedékes ebben a hónapban. Arra mindenképpen figyeljünk – bármily kecsegtető is a napközbeni szép idő – annak forgatását, takarását kizárólag hajnalban, vagy estefelé végezzük, ugyanis a szarvasaink télen szeretnének enni a lucerna leveléből is, nem csak a szárán rágódni.
Ha száraz nyarunk van, akkor a dagonyák, itatóhelyek töltését időben kezdjük el, ugyanis, ha már a kiszáradt dagonyákba locsolgatjuk a vizet, akkor nincs az a mennyiség, ami használhatóvá tenné azt.
Sózóinkra (most is) nagy figyelmet fordítsunk, legalább kéthetente járjuk végig őket, szükség esetén javítsuk, töltsük fel azokat. A nyár a „nagy munkák” ideje, ha valahova etetőt, magaslest, új sózót, vagy bárminemű vadászati létesítményt szánunk, azok építésének, a régebbiek felújításának, áthelyezésének most van ideje. Ha ezeket új helyre, erdei tisztásra, nyiladékra (bárhova), kívánjuk helyezni, mindenképpen járjunk utána, hogy ki a terület gazdája, hisz annak engedélye szükséges mindehhez.
Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2015. évfolyamában.
Egy gázvezeték, villamos távvezeték, út vagy vasútvonal kiépítéséről beszélünk, többnyire csak a földtulajdonosok vagy a mezőgazdasági termelők kártalanítása kerül szóba....
Az idei év első fele mozgalmasan alakult az európai vadgazdálkodás és vadászat szempontjából. Brüsszelben több olyan egyeztetés zajlott, amelyek hosszú...
