Érdekes jelenség: a bikák inkább az erdőben bőgnek

Idén kissé döcögős a főidény a zalamerenyei székhelyű Kisbalaton Vadásztársaságnál, de Nyírő Sándor vadászmester reméli, ahogy eddig mindig, most is sikerül hozni a sokéves átlagot.

Mint azt elmondta, ezidáig 15 gímszarvasbika került terítékre, melyből eddig hatot bíráltak el, ebből három ezüstérmet, egy pedig bronzérmet érdemelt. A legnagyobb trófea tömege 9,2 kilogramm. A vadászmester azt mondta, nehezíti a dolgukat, hogy a területükön meglehetősen erős a fedettség, nagyon erdősült rész az övék, s a szarvas bőven talál táplálékot az erdőben, ezért nemigen jön ki onnan. Másrészt óvatosak is a bikák, kifinomult érzékkel leválasztanak egy-egy tarvadat a rudliból, behajtják az erdőbe és ott bőgnek. Ha mégis kijön a tisztásra, addigra besötétedik. Az is gond, hogy a külső vadföldeken az elvetett kultúrnövények a nyári aszályban egyszerűen nem nőttek meg, így azokkal sem lehet kicsábítani a vadat.

Nyírő Sándor szerint ha kicsit hűlne még az idő, talán jobban belendülnének a bikák – bízik is ebben a szakember, aki azt is elárulta, vendégeik nagy része osztrák, de jönnek magyarok, németek és belgák is.

HA

 

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések