2015. december 17-én a Ceglédi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság vadászházánál rendezte meg a Vadászati Kulturális Egyesület az ez évi Vadonélő Állatok Karácsonyát.
Már 9 óra előtt lefordultak a gyerekeket szállító autóbuszok a nyársapáti motocros leágazásnál. Itt már különleges „ fogadóbizottság „ várta a ceglédi iskolákból érkező mintegy 300 közép –és általános iskolást. Az un. Ugyeri betonút végénél a ceglédi mezőőrök lovasai, egy lovas szekér és egy Aró kisteherautó várta azokat a diákokat, akik nem akartak vagy nem tudtak besétálni a Ceglédi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság közeli vadászházához.
Rövid természetjáró séta után azonban mindenki megérkezett és ebben az évben egyre több vadász felnőttet és vendéget lehetett látni a fenyőfa alatt gyülekező diákok között.
A programnak megfelelően a gyerekek a maguk által készített karácsonyfadíszekkel öltöztették fel az udvaron lévő 5 méter magas fenyőfát.
A megnyitó kis késéssel indult, ugyanis a meghívott echo tv hazai vadász stábja eltévedt. Megvártuk őket és az Albertirsai Pipacs Vadászkürt Egyesült gyülekező hangjaira és színvonalas műsoruk után bemutattuk a vendégeket.
A megnyitó beszédet Oláh Csaba a VKE Elnöke mondta, de megjelent a VKE FB Elnöke dr.Sipos Istvánné akit elkísért a Diannák még mindig aktív vadásza a 89 éves dr.Detky Jánosné ( akit országszerte mindenki csak JOCIKÉNT ismer ). Megtisztelte rendezvényünket dr.Szentpéteri Kálmán a Pest Megyei Vadászkamara Elnöke is. De részt vett a rendezésben a helyi Vadásztársaság tagsága és a Törteli Rákóczi Ferenc Vadásztársaság tagsága is.
A rövid megnyitóban ismertetett Matula program keretében megrendezésre kerülő Vadonélő Állatok története után a gyerekek műsora következett. Minden iskola egy két diákja rövid prózát vagy verset adott elő, de volt olyan iskola is ahol az összes diák közös műsort adott. Közben megérkezett két VADÁSZMIKULÁS is és a műsort csokoládéval jutalmazta, de jutott szaloncukor és forró tea minden jelenlévő résztvevőnek. Csanád László gitár kíséretével és irányításával az összes gyerek rendhagyó módon énekelte el a „kiskarácsony vadkarácsony „ és még egy-két karácsonyi dalt.
Majd következett a várva várt vadetetés. Nagy volt a tülekedés, hogy ki melyik járműre kerüljön. Volt aki a régi ponyvás Csepelen, volt aki nyitott traktor pótkocsin vagy a két gyönyörű lóval vontatott szekéren, vagy az Aró kisteherautón szerettek volna utazni. Mindenki kiért a vadetetőkhöz és a vadászok ismertették, hogy a mai vadászoknak nemcsak az a feladatuk, hogy elejtsék a vadat, hanem egész évben gondozzuk, ápoljuk és etetjük is őket. Rengeteg munka van abban mire eljutunk odáig, hogy kiválasszuk azt a lőhető vadat, amit végül elejthetünk. Le a vadászkalappal a diákok előtt, mindenki kivette részét a vadetetésben, így egy két napig a vadászoknak kevesebb takarmányt kell kivinni az etetőkhöz. Az sem unatkozott azonban akik a vadászház környékén maradtak mert Papp Gyuri és barátja érdekes kutyabemutatóz tartott. Gyorsan telt az idő és egy-kettőre dél lett, indulni kellett vissza az iskolákba. Azért még mindenki sorba állt szaloncukorért és még egy forró teáért.
A buszok elmentek a vadászok viszont még maradtak a vadászháznál és már tervezték is a következő vadetetés időpontját és a következő ifjúsági programot. Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek ne csak az iskolában a tankönyvekből tanuljanak a természetben élő állatokról és azok gondozásáról, hanem a természetben is kipróbálhassák a környezettudatos viselkedést. Ezen a rendezvényen most a gyerekek vittek ajándékot a vadonélő állatoknak a vadászok pedig a gyerekeket ajándékozták meg.
Forrás: Mészáros Iván







