Bakancs és Kisvasút: Télterelő túra a Gemenci erdőben

Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdeje már a tavaszra készül, éppen ezért a Gemenc Zrt. 2016. február 20-án, szombaton 10:00-kor indítja el különleges élményeket nyújtó télterelő túráját. A lombjukat vesztett fák miatt mélyen be lehet látni a rejtettebb zugokba is, így nagy esély van arra, hogy gímszarvasokkal, egyéb nagyvaddal találkozzon a természetszerető. A túra során a Rezéti-Duna partjára érve a kirándulók megleshetik a szürke gém telep lakóinak zajos életét is. A közel 8 kilométeres kirándulás az erdőgazdaság pörbölyi Ökoturisztikai Központjából indul.

Szakavatott túravezetők segítségével járhatják be a gemenci ártér legszebb téli tájait mindazok a kalandvágyó turisták, akik 2016. február 20-án, szombaton részt vesznek a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjának gyalogtúráján. Pörbölyről 10:00-kor indul a kirándulás. A gyalogtúra a Gemenci erdő nagyrezéti erdőrészletében, ártéri réteken keresztül halad érintve a Rezéti-Duna gémtelepét is.

Előzetes bejelentkezés alapján lehet a túrán részt venni. A szervezők meleg, vízálló túraruházatot, gumicsizmát vagy vízálló túrabakancsot, fényképezőgépet, valamint távcsövet ajánlanak öltözékként és felszerelésként.
Részletes program:
9:30 Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ, Pörböly – Pénztárnyitás.
10:00 – 12:10 Gyalogtúra a Gemenci erdő nagyrezéti erdőrészletében, ártéri réteken keresztül, érintve a Rezéti-Duna gémtelepét is.
12:35 Érkezés Pörbölyre

Jelentkezni és további információkat megtudni a túrával kapcsolatban az erdőgazdaság pörbölyi ökoturisztikai központjának elérhetőségein (7142 Pörböly, Bajai út 100. Tel: +36 (74) 491-483, E-mail: okocentrum@gemenczrt.hu).

Forrás: GEMENC Zrt.

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.