A Magyar VADÁSZLAP idei első lapszámában ezúttal a tarvaddal kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. A lapot január 3-tól keresse az...
A távol-keleti szigetország szerdán hivatalosan is kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC). A döntés értelmében három évtized után újra beindulhat...
A Társaság épp olyan fontosnak tartja a nyitott erdők megvalósításának lehetőségét, mint a tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium, ezért a 2019-es év...
A gólyatöcsöt, vagy régi nevén a székigólyát választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel...
Immár hatodik alkalommal szervezte meg az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezete János és István napi vadászatát, melynek célja a jótékonykodás....
2019-től már gőzerővel a 2021-es Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás megvalósításán dolgoznak majd a megbízottak. A szervezők...
December 18-án tartotta az Országos Magyar Vadászkamara idei utolsó küldöttközgyűlését. A tanácskozás legfőbb célja volt, hogy az országos küldöttek eldöntsék,...
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé négy férfit, akik kissé szemtelen tolvajként kapva az alkalmon, a vadászterületről lopták el a frissen...
2018-ban újabb 530 hektárral nőtt az örökerdők területe a Pilisi Parkerdőben, ahol számos természetvédelmi együttműködés, többek között a Pilisi Bioszféra...
Drónnal készült videofelvételt tett közzé a világhálón a napokban egy videós, amelyen több száz szarvasból álló csapat látható. Az állatok...



