Hivatásos Vadászok II. Országos Szakmai Konferenciája

0

Több mint tíz év után az Országos Magyar Vadászkamara november 7-én Hatvanban, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban rendezett országos tanácskozást a vadgazdálkodási szakma gyakorlati szakemberei, a vadászterületeken szolgálatot teljesítő hivatásos vadászok számára.
A tanácskozás és az ott elhangzottak is annak a folyamatnak részei, melyet a vadászati érdekképviseletek évekkel ezelőtt tűztek ki célul, nevezetesen a magyar vadászat jó hírnevének visszaállítását.
A konferencia helyszíne is tudatosan került Hatvanba, az idén tavasszal átadott vadászati múzeumba, amelyet a rendezvényre érkezők a tanácskozást követően térítésmentesen megtekinthettek.
A rendezvény jelentőségét mutatta az is, hogy az OMVK-OMVV szakmai partnereinek – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Földművelésügyi Minisztérium, a NÉBIH és az ORFK – vezetői is megtisztelték a tanácskozást, melyen a szakma megjelent képviselőit Szabó Zsolt, Hatvan város volt polgármestere, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntötte.
Pechtol János, az OMVK főtitkára előadásában áttekintette az elmúlt négy évben a vadászok „közérzetének” javításáért tett intézkedéseket, elért eredményeket, kezdve fegyvertartással kapcsolatos könnyebbségektől az vadásszá válás feltételeinek szigorításáig.
Dr. Jámbor László, a vadászkamara idén megválasztott elnöke azokat a legfontosabb feladatokat vázolta fel, melyeket a vadászati érdekképviseletek előtt állnak még a következő haszonbérleti szerződések megkötése előtt. Ezek a tennivalók nagyrészt a vadgazdálkodókat érintik, melyeknek legfontosabb eleme a vadászati törvény módosítsa során a vadászat hosszú távú, eredményes működésének megteremtése, de felvetette annak gondolatát is, hogy ismételten valamennyi vadász kötelezően legyen tagja a kamarának.
Kiemelt szerepet kap a jövőben a hivatásos vadászok szakmai, anyagi és erkölcsi megbecsülésének rendezése, melyre a vadászkamara egy stratégiai programot készít. Ennek a programtervnek a részleteibe Fodermayer Vilmos, az OMVK hivatásos vadász osztályának alelnöke avatta be a megjelenteket.
Az elmúlt év legfontosabb feladata volt a rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről szóló törvényben foglalt kötelező oktatás és vizsgáztatás. A képzés tapasztalatairól és a kapcsolódó jövőbeni feladatokról dr. Krauzer Ernő rendőr ezredes tartott tájékoztatót.
A tanácskozás talán legjobban várt előadása – a téma aktualitásából adódóan – a mezőgazdasági vadkárbecslés problematikájának feltárásáról, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó legfrisebb kutatási eredményekről szólt, melyet dr. Király István és dr. Marosán Miklós igazságügyi szakértők mutattak be.
A tanácskozás keretében kiállításra került, megtekinthető és véleményezhető volt a hivatásos vadászok egységesített szolgálati egyenruha kollekciója is.

_DSC1195NEF_cikkbe

_DSC1169NEF_cikkbe

_DSC1168NEF_cikkbe

_DSC1165_NEF_cikkbe

_DSC1143_NEF_cikkbe
Fotók: Wallendums Péter

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*