Trófeabírálat, kürtszó, múltidézés az első vadász klubdélutánon

Első alkalommal rendezte meg a Fővárosi és Pest megyei Vadászkamara Kulturális Bizottsága november 25-én a Pest megyei Vadász Klubdélutánt. A rendezvényen közel ötvenen vettek részt.

A találkozón Szabó Zoltán a hazai trófeabírálat kialakulásáról beszélt, Kovács Gábor és Tápai Balázs a vadászkürtölés történetéről és szerepéről tartott előadást, illetve bemutatót. Végül pedig a résztvevők Tollner György emlékező szavai és fényképei által nyerhettek visszatekintést a Pest megyei vadászatok múltjába.

A bizottság elképzelése a klubdélutánról elsősorban nem szakmai kérdések köré fonódik, céljuk sokkal inkább – nevükből is adódóan – vadászati kulturális, kultúrtörténeti témák megismertetése, feltárása az érdeklődők számára.

– Nagyon komoly hagyományokkal rendelkezünk, mind országosan, mind nemzetközileg is, de csak akkor lehetünk ezekre igazán büszkék, ha ténykedő módon mindezt tovább tudjuk adni – mondta el az eseményen Bíró Gabriella, a bizottság elnöke.

A klubdélutánok megtartására a tervek szerint negyedévente kerül sor, ahol alkalmanként, témától függően két-három kis előadás hangzik majd el.

– Sokan részt vettünk már különböző konferenciákon, amelyek után mindenki felállt, majd hazament, anélkül, hogy akár két szót is váltottak volna az elhangzottakról, ezért a bizottság szándéka a hallgatói csend megtörése volt – fogalmazta meg az elnök köszöntő beszédében.

Fülöp Zita

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések