Mindenki várta felénk a havat. Mit ad Isten úgy alakult, hogy csak egyetlen napig volt hó. Úgy gondoltam, hogy abban a szép időben vétek lenne hanyagolni a vadászatot. Összepakoltam;távcső, nyúl síró síp a nyakba, aztán felkerekedtem a házunktól megközelítőleg másfél kilométerre levő dögszóróra.
Miután kiértem szólt a síp: szüntelen, keservesen síró hangot adott. Alig 25 perc hívás után szabad szemmel jól kivehetően – úgy 200 méter körül – feltűnt két, egyre közeledő „valami”. Az első gondolatom persze az volt, hogy sakálok, hiszen rókát ritkán látni párban. A síp továbbra is tette a dolgát. A két sakálnak vélt foltból már-már egyre jobban kirajzolódott a nagyobb test méret, a rövid farok, valamint a viselkedésbeli különbség. Az egyik nagyjából 130-150 méter körül leült egy bokor sarkához, onnan figyelve párját. A másik a sípra egyre csak közeledett.
Hetven méter körül járhatott, amikor eldördült a lövés. Helyben maradt. Megközelítése után teljesen egyértelművé vált, hogy bizony sakál. Érdekessége a dolognak, hogy a dabasi Kossuth Vadásztársaság 1947-es megalakulása óta ez a második aranysakál, ami a területen esett.
Huszonegy évesen hatalmas megtiszteltetésnek veszem, hogy sikerült a képen látható „nádi farkast” terítékre hoznom. Diána ismét letekintett rám. Zúgjon neki odaát!
Forrás: Deminger Bence
1 hozzászólás
Brávó! Kövesse, a többi is!