fbpx

Természetfotókkal mutatják be Bársony Istvánt az országnak

1

Február 6-án nyitotta meg a Bársony István Fotóklub idei évi első kiállítását a XVII. kerületi Csaba Házban. A klub alkotásaihoz megszokottan természetfotókat tekinthetnek meg az érdeklődők, ám ezúttal a Bársony István-emlékévhez kapcsolódóan, vándorkiállítás formájában.

„A koncepció az volt, hogy a fotókhoz idézeteket válasszunk névadónktól, a kép mondanivalójának megfelelően. A kiállítás célja, hogy Bársony István műveit megismertessük egy szélesebb közönséggel: Bársony István méltatlanul mellőzött és kevésbé ismert író, sajnos a magyar oktatásban egyetlen könyvét sem találjuk meg. A vadászok, természetjárók ismerik, de a vizuális kultúrát kedvelők kevésbé. Ezért gondoltuk azt, hogy egy olyan kiállítást rendezünk, ahol az író gondolatait színes képekkel közvetítjük.” – avatta be lapunkat Makovinyi Zoltán, a fotóklub elnöke.

A fotóklub 2006-ban alakult Budapesten, jelenlegi nevüket működésük kezdete után néhány hónappal vették fel, amikor a Bársony István Alapítványtól névhasználati jogot kaptak. Kapcsolatuk azóta is szoros, rendszeresen cserélnek információt, vesznek részt egymás munkájában, akárcsak az emlékév kapcsán. Dr. Csiák Gyula, az alapítvány elnöke a kiállításon elmondta: elődje a magyar irodalomban gyakorlatilag nincs, utódja viszont annál inkább, hiszen Fekete István teljes életműve ebből a hatalmas 44 kötetnyi Bársony életműből gyökerezik. Amit Fekete István megírt, azokat a gondolatokat megtalálhatjuk a Bársony könyvekben is.

Bársony István 165 évvel ezelőtt született, így az idei emlékév vezérfonala ez a kiállítási anyag, amelyet a tervek szerint az egész országnak bemutatnak. Így az eddigi információk szerint márciusban Budapest VIII. kerületében, áprilisban Székesfehérváron, ősszel a csongrádi Bársony István Szakközépiskolában biztosan megtekintheti az érdeklődő közönség. „A székesfehérvári állomás azért is fontos, mert Bársony István a szomszéd faluban, Sárkeresztesen született” – tette hozzá Csiák Gyula.

A kiállítók:

Bíró István László, Fülöp Zita, Gyöngyösi János, Hencz Judit, Bárdos Karai Éva, Makovinyi Zoltán, Moharos Zsolt, Nagy Lajos, Neszt Géza, Németh Csaba, Pálinkás István, Pálfalvi László, Simon Gábor és Takács Sándor.

Írta: Fülöp Zita

Megosztás

1 hozzászólás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*