Két nap, két kos

0

Péntek reggel az ÉSZAKERDŐ Zrt. Tállyai vadászterületén 80 cm fölöttire bírált kosra lőtt vendég úgy 150 méteres távolságból .308-as kaliberű fegyverrel. A muflonra nem jellemző módon igen jól jelezte a találatot, és távozott. A rálövés helyétől jól követhető, szívlövésre jellemző széles vérnyomon haladva kb 200 m-re rátaláltak a fekvő kosra egy somosban. Már-már ölelték-csókolták egymást, mikor a 8-10 méterre fekvő kos felpattant és elszaladt, s lövésre esélyt sem adva eltűnt a szemük elől. Úgyhogy szívlövés kizárva. Kollégám azonnal hívott, hogy kutyára lesz szükség.

Kivártuk a szükségesnek ítélt 4 órát, miközben igyekeztem a teher alól szabadulni, ugyanis ismerősöm első kosáról volt szó, ráadásul hazai pályán, kollégám előtt kellett bizonyítanom. A sebzőn kívül egy a vadásszá válás rögös útján most elinduló fiatalember is elkísért minket, kinek annyit mondtam az alapvető szabályokon túl, hogy a három polárpulcsira már ne vegye fel a vastag télikabátot, mert arra aligha lesz szükség. – De “hideg van” – válaszolta, én meg az óvodás fiamnak se mondok el egyet kettőnél többször, ezért ráhagytam.

A rálövés helyén rögtön zavarba jöttem, ugyanis hófehér és gesztenyebarna vágott szőrt is találtunk. A vendég kísérője magas, csontot nem érő láblövésre tippelt, én meg nem tudtam, mit gondoljak.

Elkezdtük: az első 250-300 méteren jól követhető bő vér, a már emlegetett sebágyban tenyérnyi vérfolt. Majd pár száz vér nélküli méter következett, miközben nagy sugarú csigavonalban haladtunk gerinc irányba egy köves, somos oldalon. Az északi oldalra visszaérve a hóban jól látszott, hogy a kos a jobb első lábát kíméli. Az első meglepetés 1200 méternél ért: a sebzett kos a saját nyomán 40 métert visszamenve lépett ki saját váltójából, és megindult enyhén völgyirányba. Kétszer láttam, hogy elesett, és az is látszott, hogy időnként húzza a lábát. 1500 méternél jártunk, mikor frissnek tűnő vért láttunk, de Vitézt még nem engedtem hajszára. – Ha a közelben dolgozó fakitermelőket elkerüljük, elengedem – mondtam kísérőimnek. 2000 métert mentünk a sebzett nyomán, mikor biztossá váltam a dolgomban és Vitézt hajszára engedtem. Még el sem tettem a vezetéket a hátizsákba, a szemközti hegyoldalról fel is hangzott vérebem állóra csaholó öblös hangja, a gps szerint 400 méterről. Sajnos az állítás rövid volt, 200 méter futással még a völgybe sem értünk le, mikor már csaholva hajtotta a kost – szerencsére – le a völgybe, de tőlünk távolodva. Ekkor kísérőimet megkértem, hogy maradjanak nyugodtan ott, mert most már egymagam is túl sokan vagyok. Ekkor vettem észre fiatal kísérőnkön, hogy már nemigen fázik: úgy folyt róla a víz, mintha minimum augusztus volna. De most erre nem volt idő, kocogásba kezdtem az ugatás irányába, és nagyon reméltem, hogy a furcsán hallható ugatás a völgy alján lévő vízmosásból hallatszik.

Ekkor már a gps szerint álltak. Igen jó szelem volt, óvatosabbra vettem a dolgot, mert a gyertyános szálerdőben kevés volt a takarás. 200 méter volt a távolság, mikor megpillantottam a kost: azt rögtön láttam, hogy 80 pluszos, de nem láttam a sérülést, és mind a négy lábát használva próbálta ijesztgetni a vízmosás tetejéről ugató kutyát.

Annyira ziháltam, hogy lövésről szó sem lehetett – pedig a vad keresztben állt – úgyhogy igen lassan közelebb óvatoskodtam. Vitéz már észrevett, de a kos közben hátat fordított nekem. Lehasaltam, céloztam: útban volt egy kidőlt fa. Felálltam, egy fához támaszkodtam: a meredek oldalon a bal lában nem érte a földet, úgyhogy így sem volt jó. Még egy fával közelebb csúsztam. Célzás: nincs mese, csípőn kell lőjem. Közben kinéztem a következő fát, hogy ha lövésem akárhol is éri a sebzett vadat, már szaladok is, menet közben újratöltök és lövöm ki a következő golyót. De erre már nem volt szükség, mert első lövésem is pontosan oda ment, ahová szántam: érte a gerincet, és néhány másodperc múlva örökre letette fejét ez a gyönyörű vad. A sebző és kísérőnk füttyjelem után hamar odaértek. Az öröm nem volt kicsi! A töret és az utolsó falat átadása után kérdeztem meg az inast, fázik-e még? Merthogy most jön a délután szebbik része: a kost ki kell húzni, és csak felfelé vezetnek utak…

A kos bal első lábát magasan, és a szegyet érte a lövés, csont sehol sem sérült. A nem hivatalos mérés szerint 84 cm lesz az átlaghossz.

Szombat reggel Márton kollégám ugyanúgy kezdte a vadászháznál a hajnali cserkelés utáni találkozáskor, mint pénteken: van egy sebzés, 70 cm körüli kos, 30.06-os kaliberrel sebezve, béllövött, tutira. A találatot nem jelezte, de találtak vért. Mentek utána 150 métert, és mikor megbizonyosodtak róla, hogy gond van, abbahagyták a keresést. Itt is kivártuk a megfelelő időt, és indultunk. Marci olyannyira bízott bennünk, hogy már kezében volt a krotália az induláskor, és a főnökünknek annyit mondott: kiszaladunk és behozzuk a kost.

A rálövés helyén egyértelmű találatjelek: a hasaaljáról való fehér szőr és bélsár. Úgy 300 méterig változó intenzitású vér: helyenként sok, néhol semmi, két helyen is béldarab, és három vagy négy helyen megállt a vad. 450 méternél komoly sebágy, aztán látszólag semmi nyom, de a meredek törés nem hozta zavarba vérebem. 50 méterrel arrébb már majd félméter széles vérnyomon jelezte, hogy jó helyen vagyunk, és 750 méterre a rálövés helyétől egy időszakos patakmederben megtaláltuk a már dermedt kost.

Forrás: utankereso.hu

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*